Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Évekkel korábban megszűnt vállalkozása bélyegzőjét használta csalásra
police.hu 2017. 01. 13. 8:58:00

A Dombóvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy helyi lakos ellen.



A 41 éves férfi a nyomozás adatai szerint 2016. január hónapban egyéni vállalkozóként mutatkozott be egy cég ügyvezetőjének, majd meggyőzte, hogy a burkolási munkákhoz szükséges alapanyagokat fizetés nélkül vihesse el, úgy, hogy a számlákat a későbbiekben kiegyenlíti. A férfi a bizonylatokat egyéni vállalkozásának bélyegzőjével látta el, amely vállalkozás már évekkel korábban megszűnt.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte, valamint elmondta, hogy az alapanyagokat időközben értékesítette.

A Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozást befejezték, az ügy iratait vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek a napokban átadták.

További friss információk
Banki csalásokra specializálódott bűnszövetkezetet számoltak fel Baranyában
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat