Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Xénia valótlan tartalmú életbiztosításokat köttetett - 27 millió forintos csalással gyanúsítják
police.hu 2018. 05. 05. 5:39:00

A brit bűnügyi hatóság átadta a magyar rendőrségnek azt a nőt, aki több mint 90 ügyféllel valótlan tartalmú életbiztosításokat kötött a jutalék megszerzése céljából.



A brit bűnügyi hatóság munkatársai kiadatási eljárás keretében 2018. május 3-án, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren adták át a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozóinak azt a nőt, aki közel 27 millió forintos csalást követett el.

A 49 éves D. Xénia egy gazdasági társaság üzletkötőjeként a 2009-ben létrejött alkuszi szerződések alapján 2010. július 31-ig terjedő időszakban a biztosítótársaságoktól történő jutalék megszerzése céljából valótlan tartalmú életbiztosításokat kötött vagy köttetett budapesti, illetve Budapest környéki ügyfelekkel, több mint 90 esetben. A szerződések futamideje 20 év, a díjfizetések havi összege, szerződésenként 28 000 és 30 000 forint között volt. A nő a biztosítások havi díjait, a jutalékok gazdasági társaságnak történt átutalásáig teljesítette, majd a díjfizetést beszüntette, ezzel közel 27 millió forint kárt okozott.

A magyar nő az eljárás során ismeretlen helyen tartózkodott, ezért ellene 2015 januárjában belföldi és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, amely alapján a brit hatóság 2018. március 8-án, az Egyesült Királyság területén elfogta. A gyanúsítottal szemben - őrizetbe vétele mellett - a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói folytatják le csalás bűntett, valamint hamis magánokirat felhasználás vétség miatt.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat