Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Legalább 5 éve pénzelhette a rendőrbűnözőket Vizoviczki
nol.hu 2012. 06. 08. 9:33:00

A Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnap elrendelte Gulyás Imrének, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) volt szervezett bűnözés elleni főosztályvezetőjének, valamint K. Attilának, a BRFK bűnügyi információs főosztály kiemelt ügyek osztálya felderítéssel foglalkozó nyomozójának előzetes letartóztatását.



A Központi Nyomozó Főügyészség mindkét rendőrtisztet azzal gyanúsítja, hogy - csakúgy, mint a már vasárnap letartóztatott Hopka Lajos, az NNI speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztálya vezetője és Kalmár Tamás, a BRFK közrendvédelmi főosztályvezetője - havi többszázezres, olykor milliós „fizetés” ellenében éveken keresztül biztosították a fővárosban negyven szórakozóhelyet üzemeltető Vizoviczki László érdekeltségeinek zavartalan működését, megakadályozták, hogy azokban a rendőrség ellenőrzéseket tartson, azt viszont elintézték, hogy a konkurenciánál rendszeresek legyenek a razziák, s így azoktól elpártoljon a közönség.

Feladatuk volt továbbá Vizoviczkit tájékoztatni minden ellene indított vizsgálatról s általában a számára fontos és hasznos rendőrségi hírekről. A letartóztatásról szóló döntés a gyanúsítottak és védőik fellebbezése miatt nem jogerős. Miként beszámoltunk róla, a gyanúsítottak tagadják a terhükre rótt bűncselekmények elkövetését, az ügyészség azonban már eddig is kétszobányi iratot foglalt le, amelyek a vállalkozó és a rendőrök korrupt kapcsolatát igazolják.

Vizoviczki letartóztatása óta megszólaltak azok is, akik korábban azért nem beszéltek, mert tudták, hogy „Vizó rendőri védelem alatt áll, ezt maga is fennhangon híresztelte korábban, ezért bármit is mondanak a zsaruknak róla és a viselt dolgairól, az hamarabb jut el hozzá, semmint aláírták volna a vallomásukat. És persze a rendőrség nem tesz semmit.” Egy magát Vizoviczki környezetébe tartozónak mondó forrásunk szerint azonban a vállalkozó a válság miatt csődbe ment konkurensei összeesküvésének áldozata, és semmi nem igaz abból, amivel gyanúsítják.

Ennek ellentmondani látszik, hogy a bíróság megalapozottnak tartotta a négy rendőrrel, Vizoviczkivel és az ő munkatársával, V. Istvánnal szemben megfogalmazott gyanúsítást, és valamennyiüket letartóztatta. Rendőrségi forrásaink szerint - ha igazak a gyanúsításban megfogalmazott állítások - Vizoviczki a legjobb pontokon épült be a rendőrségbe, s nem három éve, ahogy azt korábban sejtetni engedték, hanem már legalább öt éve. Gulyás Imre még a BRFK-n dolgozott, amikor az eljárás jelen adatai szerint az első szívességeket tette Vizoviczkinek.

Kapcsolatuk vélelmezett kezdete nagyjából egybeeshet a BRFK és az Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) megállapodásával. Eszerint a párhuzamos nyomozások és az azokból eredő problémák megelőzése érdekében Budapesten a nemzetközi vonatkozású ügyekben és az idegen ajkú bűnözői csoportok ellen az NNI, a hazaiakkal szemben (mint például Magyar Róbert fekete serege volt, vagy épp Vizoviczki hálózata) a BRFK nyomoz. 2008-ban K. Attila vette át a BRFK-n a Vizoviczki-vonalat. Ő bármilyen vele kapcsolatos bűnügyi információhoz hozzáférhetett a BRFK-n, csakúgy, mint Gulyás és Hopka az NNI-nél. Hopkát forrásaink szerint már valószínűleg Gulyás szervezte be Vizoviczki szolgálatába, ő ugyanis ismerői szerint túlságosan „nyámnyila” volt ahhoz, hogy felettese segítsége, instrukciói nélkül elvégezze azt a „munkát”, amelyért most nyomoznak ellene.

Információink szerint a védelmi szolgálatnak bizonyítékai vannak arra, hogy a rendőrök kifejezetten e célra vásárolt (és gyakran cserélt) mobiltelefonokon tartották a kapcsolatot megbízóikkal, ezeket az úgynevezett munkatelefonokat másokkal való beszélgetésre soha nem használták. Személyes találkozásaikat konspirált körülmények között bonyolították. „Ügyesek voltak, majdnem mindenre felkészültek” - fogalmazott egy forrásunk azok közül, akik több mint másfél évig vadásztak „a rendőrség elárulóira”.

Sok még a titok és a megválaszolatlan kérdés. Például: miért nem tűnt fel senkinek, hogy a rendőrség előtt jól ismert Vizoviczki érdekeltségeiben soha nincs razzia? Miért nem szúrt szemet senkinek, hogy a most korrupcióval gyanúsított rendőrök lényegesen jobban élnek, mint azt a fizetésükből tehetnék? Egyiküknek állítólag 400 négyzetméteres háza van egy felkapott településen, Budapest szomszédságában, egy másik Audi A6-ossal jár, de van még egy kétmilliót érő motorja is.

Ma már az alvilág is ontja az információkat Vizoviczkiről és az általa megvett rendőrökről. Forrásaink azonban azt állítják, nem az alvilág dobta fel a vállalkozót és kapcsolatait. Voltak ugyan az elmúlt években dokumentált bejelentések a rendőrség és az éjszaka császáraként is emlegetett férfi kapcsolatáról, de mivel a BRFK volt a „Vizoviczki-felelős” a rendőrségen belül, soha nem történt semmi.

Mostani lebukását az okozta, hogy a belső elhárítás (a Nemzeti Védelmi Szolgálat) szakított a korábbi (amúgy sem túl sikeres) gyakorlattal, és nem az egyes rendőri szervezetekbe épülve próbált meg információt szerezni az alvilággal együttműködő, korrumpált rendőrökről, hanem az alvilágból. Azaz míg a gyanú szerint Vizoviczki a rendőrségbe épült be, a belső elhárítás Vizoviczki és a hasonszőrűek közé. A belső elhárítás emberei így szemmel követhették azokat a hatósági embereket - vélhetően nem csak rendőrökről van szó -, akik segítik az alvilági vállalkozásokat.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat