Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Rendőri korrupció: „Vizoviczki úr elfelejtett adót fizetni”
mno.hu/Hetek 2012. 06. 18. 8:36:00

Már a választások után a kormányfő asztalán volt a dosszié a gyanús rendőrségi ügyekről, Vizoviczki László viselt dolgairól.



Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: Orbán Viktor 2010-ben egyértelmű utasítást adott arra, hogy a rendőrséget a legkeményebben és a leghatározottabban tisztítsák meg a bűnözők befolyásától. Ennek a munkának az egyik eredménye a most nyilvánosságra kerülő eljárás.

A lap utal arra, hogy a Hetek című újság azt írta: a Vizoviczki László által működtetett hálózat bukásához az vezetett, hogy a 2010-es választások után Orbán Viktor asztalára tettek egy olyan dossziét, amely a budapesti éjszakai élet bűnügyi vonatkozásait tárta fel. Az idézett cikk szerint ez a momentum erőteljesen közrejátszott abban, hogy elindult a titkos nyomozás, amely elvezetett a mostani letartóztatásokhoz.

„Vizoviczki úr elfelejtett adót fizetni, ennek leplezésére pedig rendőröket korrumpált” - mondta a Hír TV Kontraszt című műsorában a rendőrségi korrupciós botrányról Pintér Sándor. A belügyminiszter hozzátette: „Két éve megígértük, hogy gyökerestül tépjük ki a korrupciót, ennek szellemében jártunk el most is.” Pintér azt az információt nem erősítette meg, hogy akár több száz rendőr is érintettje lehet az ügynek, fogalmazása szerint titkosszolgálati eszközökkel kezdték meg a szervezett bűnözés felszámolását.

„Lassan úgy tűnik, hogy az utóbbi években Budapesten elkövetett bűncselekményeket ügyfelemhez lehet kötni” - mondta Nagy Gábor, Vizoviczki László egyik ügyvédje az M1 Lényeg című vasárnap esti műsorában. A védő szerint ügyfelét összefüggésbe hozták már drogkereskedelemmel, emberek eltűnésével és szervkereskedelemmel, majd azt hangsúlyozta: az ártatlanság vélelme mindenkit megillet.

„Egy normális, ötgyermekes családapáról van szó, akivel szemben felmerült egy gyanú” - mondta az ügyvéd. Nagy Gábor szerint ez a bizonyos gyanú egy 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény gyanúja, ami nagyjából ahhoz hasonlítható, mint amikor valaki 2,5 millió forint értékben lop fát. A Vizoviczkinél megtalált több, mint 400 millió forintról az ügyvéd azt mondta: adott esetben lehet az is, hogy egy vállalkozótársa pénze volt védencénél.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat