Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Veres István őrizetbe vétele: vesztegetés és csalás a gyanú
nol.hu 2012. 05. 23. 9:26:00

Vesztegetés és különösen jelentős kárt okozó csalás gyanújával kedd reggel őrizetbe vette a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) Veres Istvánt, a Zóna Taxi vezérigazgatóját, Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport (BA) Zrt. volt jogi igazgatóját és helyettesét, Sziebert Györgyöt, valamint Lévay Zsolt volt kereskedelmi igazgatót és egy repülőtéri adminisztrátort.



A nyomozó hatóság szerint Rényi-Vámos, Sziebert és Lévay Veressel összejátszva 2006 és 2010 között valótlan adatokat közöltek a BA Zrt.-vel, tévedésbe ejtették és tartósan tévedésben is tartották a zrt. vezetését. Több esetben indokolatlanul, illetve a Zóna Taxi számára egyoldalúan kedvezően módosították a cégek közti szerződéseket, amivel összesen 671 millió forint kárt okoztak a repülőtér üzemeltetőjének.

A gyanú szerint a repülőtér vezető beosztású, önálló intézkedésre jogosult tisztségviselői részben azért, hogy a Zóna megnyerje a repülőtéri személyszállításra kiírt tendert, később a megkötött szerződésnek a cég számára kedvező módosítgatásaiért, több alkalommal is kenőpénzt kaptak. Az RRI szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében arra nem tért ki, hogy gyanújuk szerint pontosan mekkora kenőpénzt ?zetett ki a Zóna Taxi a BA Zrt. illetékes vezetőinek.

Papp Gábor ügyvéd, aki Veres és Sziebert védelmét egyaránt ellátja, a Népszabadságnak elmondta: védencei tagadták a négyoldalas gyanúsításban megfogalmazott vádakat, panasszal éltek a meggyanúsításuk ellen. Információink szerint ennek ellenére az ügyészség a kedden előállított öt gyanúsított közül négynek ma az előzetes letartóztatását indítványozza.

Ebben az ügyben — miként arról annak idején a sajtó is hírt adott — másfél éve már tartottak házkutatást Veresnél, ezért is okozott meglepetést még az ügyet jól ismerő reptéri illetékesek körében is a keddi őrizetbe vétel. Nem mellesleg: a Budapest Airport volt jogászai, vagyis Rényi-Vámos és Sziebert ellen gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelezettségszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt már vádat is emelt a Fővárosi Főügyészség februárban. Az ugyan egy másik ügy, amelyet részben a repülőtéren, részben még a reptérre kerülésük előtt, a BKV-nál követtek el, de a két jogász több hónapot töltött előzetesben. Abban az ügyben hamarosan bíróság elé kell állniuk.

A főügyészség szerint, mint arról korábban már részletesen beszámoltunk, Sziebert György és Rényi-Vámos Krisztina 2008-ban és 2009-ben több olyan ügyvédi irodával kötött megbízási szerződést, amelyek tagjai hajlandók voltak a megbízási díj egy részét visszajuttatni nekik.

Ami Verest illeti: vele kapcsolatban egyelőre meg nem erősített információnk, hogy épp külföldről tért haza, és a repülőtéren vették őrizetbe, egyebekben pedig nemrég kezdett tárgyalásokba a magyar állam képviselőivel a citadellai ingatlanjának visszaadásáról.

Az ügyhöz közel álló forrásokból úgy tudjuk: a hatóságok arra gyanakszanak, hogy a vállalkozó és a jogászok összejátszhattak: egyfelől a jogászok a Zóna Taxinak olyan „körülményeket ismertek el”, amelyek szerint az nem tudta érvényesíteni a tenderen nyert exkluzív jogait, így a taxis cégnek kevesebbet kellett fizetnie. Állítólag erős a gyanú arra, hogy nem ellenőrizték a Zóna forgalmi adatait. Ez azért fontos, mert egy időben az ellenőrzött (tényleges) forgalmi adatok alapján fizetett a Zóna a reptérnek. Egy másik időszakban viszont átalánydíjon volt. A gyanú szerint a BA Zrt. jogászai kenőpénz ellenében módosították a Veres számára lényegesen kedvezőbb átalánydíjas elszámolásra a repülőtér és a taxis cég közti szerződéseket.

Iparági értesülések szerint a repülőtéren hosszú ideig nem is tudtak a Zóna szerződésszegéséről, mert az ezzel kapcsolatos információ korábban el sem jutott a menedzsmenthez. Ez irányú értesüléseinket, mint ahogy a fenti eseményeket is, Veres István korábban tagadta lapunknak. Az is igaz azonban, hogy miután a reptér szerződést bontott a Zóna Taxival, amelynek a szerepét a Főtaxi vette át, a Budapest Airporttól épp azért bocsátottak el egy munkatársat, mert neki kellett volna a szerződésszegésre felhívnia a BA Zrt. vezetés figyelmét, ám ezt nem tette meg. A Zóna Taxival 2010 tavaszán-nyarán bontotta fel a szerződést a Budapest Airport, arra hivatkozva, hogy a cég hosszú ideje szerződésszegést valósít meg, és jelentős összeggel tartozik is a Budapest Airportnak. A 2010-ben kiírt tendert a Főtaxi nyerte, ám a Zóna Taxi munkatársai esetenként még ma is feltűnnek a repülőtéren.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat