Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádemelési javaslat a késes rablóval szemben
police.hu 2018. 10. 05. 8:14:00

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság befejezte egy felfegyverkezve elkövetett rablás ügyében a vizsgálatot.



2018. szeptember 11-én, kora délután, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába egy kiskunhalasi rablásról érkezett bejelentés.

A feljelentő elmondta, hogy 13 óra 10 perc körül a munkahelyén - egy dohányboltban - megjelent egy férfi, aki egy késsel a pénztárgépben lévő bevétel átadására szólította fel. A fiatal nő félelmében mozdulni sem tudott, ezért a rabló maga nyúlt át a pulton, és a kasszából körülbelül 30 000 forintot magához véve elmenekült.

A kiskunhalasi nyomozók hat órán belül beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 23 éves helyi lakost, aki egy padláson próbált meg a rendőrök elől elbújni. A férfi néhány óra alatt a pénz egy részét elköltötte. Az egyenruhások a megmaradt összeget és az elkövetéshez használt kést lefoglalták. A gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vették.

A jelenleg is letartóztatásban lévő férfit a rendőrök felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével gyanúsítják. Ügyében a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek átadták.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat