Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Vádat emeltek a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatója ellen
MTI 2012. 02. 25. 10:14:00

Vesztegetés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a BKV és a Budapest Airport volt jogi igazgatója és több ügyvéd ellen - közölte Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.



Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatója és további tizenkét társa - köztük Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport volt jogi igazgatója és Fuzik Zsolt, a BKV volt informatikai igazgatója - ellen gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelezettségszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség.

A közleményben azt írták: a vádirat szerint Sz. György a Budapest Airport jogi előadójaként, R. Krisztina pedig a BA jogi igazgatójaként 2008-ban és 2009-ben több olyan ügyvédi irodával kötött megbízási szerződést, amelynek tagjai hajlandók voltak a vádlottak által kért - jellemzően a megbízási díj 5-10 százalékát kitevő - jogtalan előnyt a vádlottak számára visszajuttatni.

A közlemény szerint Sz. György 2009 nyarán - már a BKV Zrt. jogi igazgatójaként - együttműködve F. Zsolt vádlottal, a BKV Zrt. informatikai igazgatójával, ugyancsak jogtalan előnyt kért a BKV Zrt. részére informatikai szolgáltatás nyújtására irányuló megállapodás alapján egy kft.-nek kifizetett vállalkozói díjból.

A Fővárosi Főügyészség szerint a vádlottak a munkaszerződésükben írt kötelezettségüket megszegték, mert a Budapest Airport, illetve a BKV gazdasági érdekeit megsértették.

Az eljárást a Fővárosi Törvényszék folytatja le, a vádlottak szabadlábon védekeznek.

A vesztegetési ügy 2009. december 4-én derült ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. Az akkori feltételezések szerint ebből a szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén december 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat