Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Vádat emeltek egy híresen gyermekszerető esztergomi „anya” ellen
Privatkopo.hu 2018. 12. 14. 13:38:00

Kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt egy gyermekét súlyosan elhanyagoló, italozó, csavargó anya ellen az Esztergomi Járási Ügyészség - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.



A vádlott egyedül nevelte 2010-ben született kislányát, Dorogon, egy önkormányzati lakásban. A hatóság 2017 májusában a kislány védelembevételét rendelte el, mert az anya rendszeresen ivott, alkalmi ismerőseivel, barátaival napokon keresztül csavargott, miközben gyermekét vagy magával vitte, vagy véletlenszerűen másokra bízta. Az anya nem tartotta tisztán gyermekét és nem gondoskodott számára megfelelő ruhákról sem.

Többször előfordult, hogy az asszony napokig nem ment haza, és nem gondoskodott arról, hogy kislányának legyen ennivalója, váltóruhája. A gyermek sokszor látta, ahogy anyja és férfi ismerősei italoznak, gyakran ott aludt, ahol éppen az édesanyjával tartózkodott. A nő rendszeresen annyira leittasodott, hogy a gyermek felügyeletét nem tudta ellátni.

A nő a hatóságok többszöri felhívása ellenére sem változtatott életvitelén.

Egyszer, amikor műkörmöshöz ment, gyermekét egy nemrég megismert családra bízta, ami ahhoz vezetett, hogy a kislány szexuális bűncselekmény áldozata lett. Annak a bűncselekménynek az elkövetőjét időközben elítélték.

Az anya 2017. július 9-én - hétéves kislánya szeme láttára - ittas állapotban hangosan kiabált az esztergomi Mária Valéria hídon és megpróbált onnan leugrani partnerével.

A vádlott szülői kötelezettségét súlyosan megszegte, és ezzel a kislánya testi, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette. A gyermeket az idén nevelőszülőnél helyezték el.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat