Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Vadasparki beruházás: költségvetési csalás miatt nyomoznak
delmagyar.hu 2014. 09. 22. 10:19:00

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz a NAV bűnügyi igazgatósága a szegedi vadasparki beruházás ügyében. Az Európai Csalás Elleni Hivatal nem árulta el, milyen eljárás folyik, mint ahogy arról sem nyilatkozott, milyen természetes és jogi személyek érintettek.



Ménesi Imre szocialista önkormányzati képviselő júniusban tartott sajtótájékoztatót a Szegedi Vadasparkban, amelyen a szegedi székhelyű Titan Project’s House Kft. uniós forrásból megvalósított beruházásáról - játszótérépítésről és informatikai fejlesztésről - beszélt.

A képviselő elmondta, a cég 185 millió forint pályázati pénzből és saját forrásból valósította meg a papíron 260 millió forintos beruházást. Ménesi az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordult, és büntetőfeljelentést tett, mert szerinte a 260 millióból legfeljebb 40 millió forint épült be a vadasparkba.

A Titan Project’s House Kft. ügyvezetője, Vahl Rezső még akkor közleményben reagált a Ménesi által mondottakra. Ebben egyebek mellett azt írta, hogy a projektet tavaly év végén lezárták, és semmilyen szabálytalanságot nem állapított meg az Európai Unió ellenőrző hatósága. Hozzátette, minden fillérrel pontosan elszámoltak. A szegedi köz-
gyűlés Fidesz-KDNP-frakciója közleményében politikai támadásnak minősítette Ménesi sajtótájékoztatóját.

A vadasparki beruházás a parlamentben is téma volt. Szabó Sándor szegedi szocialista országgyűlési képviselő júniusban azonnali kérdést intézett Lázár Jánoshoz, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez az ügyben. Egyebek mellett arra volt kíváncsi, hogyan nyerhetett el egy 1,7 millió forintos árbevételű cég 185 millió forint uniós támogatást. Lázár János válaszában többek között azt mondta, „(...) készen állok minden vizsgálatra, de az eddigi vizsgálatok azt bizonyítják, hogy törvénytelenség vagy visszaélés a pályázat lebonyolításában egyelőre nem látszik, hogy történt volna. De ahogy felajánlottam több képviselőtársamnak, attól, hogy Fideszhez kötődik egy cég, alaposan ki fogjuk vizsgálni."

Lapunk levélben kérdezte meg az Európai Csalás Elleni Hivatalt, vizsgálja-e Ménesi Imre bejelentése alapján az ügyet. Alina Burea, az OLAF sajtószóvivője kérdésünkre azt írta, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánják értesülésünket. Közölte, nem adhatnak információt arról, milyen eljárás folyik, mint ahogy arról sem nyilatkozhatnak, hogy egy ilyen eljárásban milyen természetes és jogi személyek érintettek.

Magyarországon a vadasparki beruházás ügyében jelenleg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást költségvetési csalás gyanúja miatt. Barnáné Horváth Melinda százados, a bűnügyi igazgatóság sajtóreferense a nyomozás érdekeire való hivatkozással nem adott bővebb tájékoztatást a vizsgálatról.

További friss információk
Banki csalásokra specializálódott bűnszövetkezetet számoltak fel Baranyában
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat