Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Uzsorástrükk: 10 millióba került, hogy nem verték meg
Népszava 2010. 11. 22.

Egy uzsorázással gyanúsított nyíregyházi férfi eljátszotta, hogy verekedéstől ment meg egy idős férfit, majd 10 millió forintot kért tőle arra hivatkozva, hogy az állítólagos kötekedőket kórházba juttatta, és ennyibe kerül az eljárás „elsimítása”- adta hírül a rendőrség.



A becsapott ember fizetett, de csak akkor kezdett gyanakodni, mikor újabb 3 milliót követeltek tőle. Az uzsorást egy bevásárlóközpont előtt fogták el szombaton, a rendőrség zsarolás és jelentős kárt okozó csalás gyanúja miatt letartóztatta. Egy másik bizonyítható esetben 580 ezret adott kölcsön egy férfinak, aki kamatostul törlesztett - 780 ezret fizetett -, de az uzsorás újabb hétszázezret kért. A gyanúsított - aki nem tett vallomást - előzetes letartóztatását kezdeményezték.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat