Ma: 2024.02.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Vádemelés üzletszerűen elkövetett vesztegetés miatt
Privatkopo.hu 2020. 04. 21. 15:56:00

Üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt a vállalkozót, aki manipulált az általa gyártott termék eladása során, amiért 135 millió forintot kért és kapott cége ügyfelétől.



A vádirat szerint a vádlott által vezetett cég termeléssel és kereskedelemmel is foglalkozott. Ennek során került kapcsolatba egy másik vállalkozóval, akinek cégei a vádlott által gyártott terméket értékesítették a végfelhasználók felé. A vádlott megállapodott az említett vállalkozóval abban, hogy több ezer tonna terméket ad át részére letéti szerződés alapján, amelynek egy részét a vállalkozó a vevőknek fogja a piaci árnál olcsóbban, ugyanakkor számla nélkül értékesíteni, az így befolyt összeget pedig átadja a vádlottnak. A vádlott egyúttal vállalta, hogy a vállalkozónál letétbe helyezett terméket később az általa vezetett cég leértékeli, azaz kedvezményes áron fogja kiszámlázni, így a vállalkozó is megfelelő haszonhoz juthat. 

A megállapodás alapján 2010. januártól októberig tartó időszakban a vállalkozó a végfelhasználók részére készpénzért, számla nélkül értékesített termékből származó összesen 135 400 000 forintot adott át a vádlottnak, amellyel a saját cége felé nem számolt el. Ezt követően - a vádlott utasítására - az általa vezetett cégnél minőségi kifogásokra hivatkozással leértékelték a vállalkozónál letétben lévő terméket, majd azt így számlázták ki a vállalkozó felé. 

Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság börtönbüntetésre ítélje a vádlottat és tiltsa el a közügyektől, továbbá szabjon ki vele szemben pénzbüntetést is, mert haszonszerzési céllal követte el a bűncselekményt, valamint a vesztegetési pénzre rendeljen el vagyonelkobzást. Ez utóbbi összeget egyébként a nyomozó hatóság a vádlott bankszámláján lefoglalta. 

Amennyiben a bíróság által tartandó előkészítő ülésen a vádlott beismerő vallomást tenne és lemondana a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség szerint elegendő vele szemben két év börtönbüntetés kiszabása azzal, hogy annak végrehajtását öt évre függessze fel a bíróság. Emellett húszmillió forint pénzbüntetést, illetve a vesztegetési pénz elkobzását tartja indokoltnak az ügyészség. 

Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.  

További friss információk
Büntetés-végrehajtási dolgozók mobiltelefonokat csempésztek a fogvatartottaknak
Letartóztatási indítvány Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetője ellen
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat