Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
„Unokázós” csalókat keresnek a szentendrei rendőrök (fotó)
police.hu 2017. 11. 27. 12:19:00

A Szentendrei Rendőrkapitányságon indult nyomozás csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.



A nyomozás jelenlegi adatai szerint egy nő 2017. november 21-én, az esti órákban telefonon hívta fel az idős sértettet azzal, hogy fia balesetet szenvedett és az okozott kár rendezéséhez haladéktalanul nagyobb összegű készpénzre van szüksége. A sértett elhitte a nő által közölteket, és a később házához érkező férfinak több millió forintot adott át. Ezt követően döbbent rá, hogy becsapták ezért bejelentést tett a rendőrségen.

A pénzt átvevő személy Magyar Gáborként mutatkozott be, 30 év körüli, körülbelül 170 cm magas, rövid hajú férfi, aki a bűncselekmény elkövetésekor fekete keretes szemüveget, sötét színű baseball sapkát, sötét színű dzsekit és szürke nadrágot viselt. Róla egy biztonsági kamera felvételt készített.

A Szentendrei Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen vagy telefonon - munkaidőben - a Szentendrei Rendőrkapitányságon (Szentendre, Dózsa György út 6/a. szám) a 06-26/502-400-as telefonszámon, vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon. Továbbá névtelensége megőrzése mellett  bejelentést tehet az ingyenesen hívható a 06/80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat