Ma: 2020.05.25.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
„Unokázós” csalókra csaptak le a nyomozók Pest megyében, három cigánybűnözőt vettek bűnügyi őrizetbe
Privatkopo.hu 2020.05.02. 10:40:00

Szentendrei nyomozók, vizsgálók és Pest megyei felderítők alapos előkészítést követő közös akciója hozott eredményt 2020. április 30-án, éjszaka, Budaörsön. Egy 21 éves pilisvörösvári férfin ütöttek rajta, miután átvette a kicsalt pénzt és ékszereket. Egy 18, valamint egy 57 éves budapesti férfit tartózkodási helyéről állítottak elő. Az eddigi adatok szerint legalább három, a közelmúltban elkövetett „unokázós” csalás róható a számlájukra.



M. Sándor egy 72 éves budaörsi asszonytól vett át ezer eurót, 240 ezer forintot és több tucat, legalább egymilliót érő ékszert, miután hozzátartozója balesetére hivatkozva kicsalták tőle megtakarításait. A futár azonban nem jutott messzire, rendőrautók állták útját és pillanatokkal később már járművéhez szorítva bilincselték. A pénz és az arany ékszerek rövid úton visszakerülhettek jogos tulajdonosához. Kiderült, a munkanélküli, nyolc általánost végzett M. Sándor nem először végzett ilyen jellegű megbízást. 2020. április 28-án, délután egy 59 éves szentendrei asszonytól hasonló legendával kicsalt 3 millió forintért is őt küldték, a munka alkalmanként 100 ezer forintot hozott konyhájára.

A 18 éves B. Tamás és az 57 éves L. Tamás jelenleg egy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. 2020. április 15-én, délután egy 72 éves szentendrei, hazug telefonhívással átvert asszonytól vettek át borítékot, a családtagjaiért aggódó nő 5,5 millió forintot adott át, csak hogy mentse hozzátartozóit.

A Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai mindhárom férfi ellen csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vételük mellett - indított büntetőeljárást, egyben kezdeményezik letartóztatásukat. Azt is vizsgálják, hogy köthetők-e további, hasonló módszerrel elkövetett csalások hozzájuk.

További friss információk
Kormányhivatali alkalmazottak idősotthonok vezetőivel közösen fosztottak ki idős embereket
Elfogták a nagyvenyimi szélhámost
Étkezési jegy-bűnözés: fénymásolt utalványokat használtak fel a Készenléti Rendőrség civil alkalmazottai
Súlyosabb büntetést indítványoz az ügyészség a befolyással üzérkedőkre, valamint a vesztegető vállalkozókra
Fénymásoló szalonban „gyártatta” a hamis bankjegyeket
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat