Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Kapott néhány évet két „unokázó” Egerben, de persze enyhítésért fellebbeztek
MTI 2019. 02. 08. 12:51:00

Hat és fél év börtönbüntetésre ítélt az Egri Járásbíróság - első fokon - két férfit, mint különös visszaesőt, akik telefonon csaltak ki pénzt idős emberektől, arra hivatkozva, hogy az unokájuk segítségre szorul - közölte az Egri Törvényszék.



Az elsőrendű vádlottat 19 rendbeli, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás, valamint 48 rendbeli csalási kísérlet bűntettében találták bűnösnek. A másodrendű vádlottat 18 rendbeli csalás és 48 rendbeli csalási kísérlet, valamint egy rendbeli kifosztás miatt ítélték el.

A vádlottak 2016 januárjától az ország területén véletlenszerűen hívtak fel telefonon embereket. Ha a jelentkező a hangja alapján idős volt, akkor az elsőrendű vádlott azt mondta neki, hogy az unokájának valamilyen okból (például szerencsejáték, uzsoratartozás) azonnal jelentős összegű készpénzre, több százezer forintra van szüksége. A két vádlott azután együtt ment el a pénzért, amit a sértettektől a másodrendű vádlott vett át, majd azon a két férfi egyenlő arányban megosztozott.

A vádlottaknak nem volt bejelentett munkahelyük és jövedelmük, a bűncselekményekkel akartak rendszeres bevételre szert tenni.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.

A bíróság a tárgyaláson elrendelte mindkét vádlott letartóztatását.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat