Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Ügyvéd segített hamis végrendelettel megszerezni az örökséget
Privatkopo.hu 2020. 12. 05. 10:04:00

Hamis tanúzással és közokirat-hamisítással is megvádolta az ügyészség azt a kiskunsági nőt, aki egy ügyvéd által készített hamis végrendelet segítségével megszerezte egy elhunyt ismerőse hagyatékát.



A Kiskunhalasi Járási Ügyészség vádirata szerint a mélykúti lakhelyű nő - az ügy I. rendű vádlottja - megismerkedett, majd azt követően öröklési szerződést kötött egy helybeli idős asszonnyal.

A vállalt tartási és gondozási kötelezettségét azonban elhanyagolta, ezért hat év elteltével, 2010-ben kölcsönös megegyezéssel megszüntették a szerződést. Az idős asszonyt ezután az egyik rokona gondozta, akit ennek fejében örökösévé tett meg.

A nő 2018 májusában elhunyt, amiről utólag a vádlott is tudomást szerzett. Az évekkel korábbi bizalmas viszony miatt tudta, hogy az elhunytnak az ingatlanán kívül mintegy 10 millió forint megtakarítása és értékpapírja is van, ezért elhatározta, hogy a hagyaték megszerzése érdekében a hagyatéki eljárásban valótlanul végrendeleti örökösként jelentkezik.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat