Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Zsarolás kísérlete miatt ítélték el a nyíregyházi ügyvédet
privatkopo.hu 2013. 10. 16. 14:50:00

A Debreceni Törvényszék másodfokon 6 hónappal csökkentve, egy év börtönbüntetésre ítélte azt a nyíregyházi ügyvédet, akit zsarolás kísérlete miatt marasztalt el elsőfokon a Debreceni Járásbíróság.



Mivel az új Btk. összességében kedvezőbb a vádlottra nézve, így a bíróság az új jogszabályt alkalmazta. Ennek szellemében a próbaidő is enyhébb, a másodfokon eljáró testület az ügyvéd szabadságvesztését 1 év próbaidőre függesztette fel. A vádlottat ezen felül 1 évre eltiltotta a foglalkozás gyakorlásától is.

A Debreceni Törvényszék szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg. Eszerint a vádlott ügyvédként egy büntetőeljárás során került kapcsolatba a sértettel, amelyben a sértett szintén vádlottként szerepelt. 2008 októberében a bíróság folyosóján félrehívta N. I.-t és azt mondta neki, hogy másfél millió forint ellenében védence nem tesz rá terhelő vallomást, ellenkező esetben azonban ezt nem tudja garantálni. A sértett elment az ügyvéd irodájába, az ott elhangzott beszélgetést pedig diktafonon rögzítette, a hangfelvétellel felvértezve pedig még aznap feljelentést tett. A zsarolás azért maradt kísérleti szakban, mert a pénz átadására már a nyomozóhatóság instrukciói alapján és a rendőrség felügyelete mellett került sor.

További friss információk
Banki csalásokra specializálódott bűnszövetkezetet számoltak fel Baranyában
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat