Ma: 2024.02.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Több lopás és kifosztás, valamint garázdaság is van a 27 éves cigánynő rovásán
Privatkopo.hu 2020. 09. 19. 8:17:00

Ismeretlen személy ment be egy kunhegyesi családi házba 2020. szeptember 16-án, a délutáni órákban és az ingatlan egyik szobájából márkás ruhaneműket lopott el. A rendőrök adatgyűjtést követően azonosították, majd elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost, akit gyanúsítottként hallgattak ki.



A nyomozók korábban már megállapították, hogy a férfi a feltételezett elkövetője a Kunmadarason, 2020. augusztus 27-én történt garázdaságnak, továbbá négy vagyoni elleni bűncselekménynek.

Ugyancsak megalapozott a gyanú arra is, hogy a gyanúsított követte el azt a kifosztást, amely még 2020 februárjában történt az egyik kórházban fekvő, alvó beteg sérelmére, ekkor a sértett köntösének zsebéből lopott el egy mobiltelefont.

A rendőrök továbbá a gyanúsított személyéhez kötik azt a kifosztást, ami 2020. június 16-án történt, Kunhegyesen. Ez alkalommal is az alvó sértett mellől tulajdonította el a szobai széken hagyott mobiltelefonját. Az egyenruhások kutatás során megtalálták a gyanúsítottnál azon tárgyak egy részét, amik a korábban elkövetett bűncselekményekből származnak.

A Karcagi Rendőrkapitányság nyomozói a gyanúsított őrizetbe vételéről határoztak és előterjesztést tettek a 27 éves nő letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
Büntetés-végrehajtási dolgozók mobiltelefonokat csempésztek a fogvatartottaknak
Letartóztatási indítvány Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetője ellen
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat