Ma: 2024.02.24.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Füvezés helyett megverte és megerőszakolta a 25 éves budapesti lányt az Orbán-kormány oltalmazottja
Privatkopo.hu 2020. 01. 22. 13:19:00

Az oltalmazotti státuszban Magyarországon élő 30 éves férfi a megalapozott gyanú szerint bántalmazott, majd megerőszakolt egy lányt, Budapesten - közölte a rendőrség. A szomáliai elkövetőt a nyomozó hatóság őrizetbe vette.



A rendőrség tájékoztatása szerint egy 25 éves lány 2020. január 20-án, egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen ünnepelte barátnőjének sikeres államvizsgáját, ahol a két lány megismerkedett két férfival. Hajnalban a két lány a szórakozóhelyről külön indult haza, és a 25 éves nőnek az „alkalmi ismerőse” felajánlotta, hogy elkíséri. A férfi a Kéthly Anna téren lévő parkba csalta a lányt azzal az indokkal, hogy elszív egy marihuánás cigarettát.

A parkban a férfi szexuálisan közeledett a lány felé, aki ezt egyértelműen elutasította. A szomáliai ekkor erőszakossá vált, a lányt többször megütötte, a száját befogta és megerőszakolta; majd a lány telefonját is elvette.

A nő sikoltozására egy amerikai férfi figyelt fel, aki a segítségére sietett, de Orbánék „oltalmazottja” a lányt védeni próbáló amerikaira is rátámadt, többször megütötte, megrúgta, majd elfutott a helyszínről.

A rendőröket az amerikai férfi értesítette, és az adatgyűjtés, az elkövetőről adott személyleírás, valamint a környéken lévő térfigyelő kamerák segítségével 17 órakor a Budapest VIII. kerületi Teleki téren - a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együttműködve - elfogták a támadót, akinél megtalálták a lány telefonját is.

A szomáliai állampolgárságú férfit a kerületi rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el.

Nagy szerencse, hogy a kormány a leghatározottabban elutasítja a bevándorlást.

Szavakban.

További friss információk
Büntetés-végrehajtási dolgozók mobiltelefonokat csempésztek a fogvatartottaknak
Letartóztatási indítvány Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetője ellen
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat