Ma: 2019.06.18.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Kétszázötven millió forint adót próbált eltitkolni egy szójaimportőr
Privatkopo.hu 2019.01.02. 19:36:00

Egymilliárd forint értékben hozott be szóját az országba egy közép-magyarországi vállalkozás, ám az importált áru után nem fizetett adót, ezért a NAV 250 tonna szóját lefoglalt, zárolta a vállalkozás bankszámláját, egyidejűleg büntetőeljárás is indult az ügyben. A vállalkozás több mint 250 millió forint adót nem fizetett be - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).



A NAV munkatársai felfigyeltek egy főtevékenységként számítógépes programozással foglalkozó cégre, mert a vállalkozás forgalma kiemelkedően megnőtt. Csak az Európai Unió területéről fél év alatt, több mint 940 millió forint értékben szerzett be árut.

Az ekáer (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) adatok alapján a vállalkozás 266 alkalommal hozott be ömlesztett szójadarát. Az unión belüli élénk gazdasági tevékenysége bevallásaiban nem jelentek meg, ami ellentmondott az ekáer adatoknak.

Ez a bevétel eltitkolásának olyan szándékos és súlyos esete, ami önmagában is elég, hogy a NAV biztosítsa a költségvetésnek okozott kárt - közölte az adóhivatal.

További friss információk
Közel 400 milliót csaltak ki egy székesfehérvári vállalkozótól
17 éves „unokázós” csalót kapcsoltak le a Pest megyei nyomozók
Lecsapott a csaló cigányokra a BRFK „unokázós” nyomozócsoportja
Befektetési ígéretekkel verték át a sértetteket - az okozott kár közel 250 millió forint
Számlagyáros bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat - közel 3 milliárd forint kárt okoztak az államnak
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat