Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Szocpolcsalásban lehet érintett Tiszabő jegyzője - letartóztatták
MTI 2011. 07. 09. 12:17:00

Előzetes letartóztatásba helyezte a tiszabői polgármesteri hivatal jegyzőjét, U. Lászlót a bíróság pénteken, a Tisza-menti faluban szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal kapcsolatos csalás ügyében - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.



A férfit szerdán tartóztatta le a rendőrség, majd őrizetbe vétele után kezdeményezte előzetes letartóztatását; többrendbeli csalással, közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják - tette hozzá Szabó Zita őrnagy.

A korábbi rendőrségi tájékoztatások szerint több mint száz, 2005 és 2009 közötti bűnesetről van szó, amelyek lényege: fiktív ingatlan-adásvételi szerződések megkötése után igényeltek a gyanúsítottak különböző összegű, több millió forintos tételű szociálpolitikai támogatásokat. Az ingatlanokat megvásárló vevőknek az esetek nagy részében szándékukban sem állt a támogatással megvásárolt lakóházakba költözni, és nem is rendelkeztek a támogatás folyósításához szükséges 30 százalékos önerővel. A bűncselekmények elkövetésével az állami támogatás jogtalan megszerzése volt a céljuk.
   
Az ingatlanok valós forgalmi értéke jóval alatta maradt - sokszor a tizede volt - az adásvételi szerződésen feltüntetett értéknek. A több gyermeket nevelőket - akik a kellő önerő megléte esetén jogosultak lettek volna az állami támogatásra - tiszabői emberek keresték fel helyben, illetve az ország több más településén. Az illetők a rászorultaknak a támogatás elintézését ígérték, s házhoz jutással kecsegtették őket. A legtöbbször azonban azt közölték velük: mivel pénzhiányuk miatt úgysem tudnák igénybe venni a "szocpolt", ők egy meghatározott összegért megvásárolják tőlük a "jogosultságot", cserébe a kapott állami támogatást eltették.
   
A most előzetesbe került jegyző többek között azért vonható felelősségre, mert a fiktív adásvételi szerződésekhez hivatalból neki kellett igazolnia, hogy a kialkudott vételár a helyi lakáspiaci árakkal szinkronban van.    
   
A "szocpolos" ügyben jelenleg nyolc ember van előzetes letartóztatásban, főként azok, akik leginkább haszonélvezői voltak a csalássorozatnak. A gyanúsítottak száma több százra tehető, mert ebbe a körbe tartoznak a szervezők mellett eladóként, illetve vevőként szereplők is, akik a fiktív szerződések nyomán lehívott támogatási összegekből kismértékben ugyan, de részesültek is.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat