Ma: 2024.02.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Szegény Jutkának „fájt a torka”: „unokázós” cigánybűnözőket fogtak el Győrben
Privatkopo.hu 2021. 01. 23. 9:21:00
Közel kétmillió forint készpénzt vettek át egy idős férfitól az „unokázós” bűncselekmény feltételezett elkövetői, amikor a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő egységei és a győri járőrök lecsaptak rájuk.

Győrben az elmúlt év végén, valamint ez év januárjában ismét megjelentek az úgynevezett unokázós csalók. A bűncselekmény elkövetői szinte mindig ugyanazzal a mesével tévesztették meg a gyanútlan időseket.

Így történt ez 2021. január 22-én, a délutáni órákban is, amikor egy 72 éves idős férfit hívtak fel a szokásos történettel. A kiszemelt áldozat gyermekének adta ki magát egy sírós női hang, és pénzt kért a férfitól arra hivatkozva, hogy autóbalesetet szenvedett, amelyben megsérült a torka, de elmondása szerint a helyszínelő rendőrök nagyon készségesek, így eltekintenek a büntetéstől, amennyiben hárommillió forintot helyez el náluk letétbe. Ezután az állítólagos rendőr vette át a beszélgetést és közölte, hogy ő nem hagyhatja el ugyan a helyszínt, de a fiát elküldi a pénzért. Az idős embernek szinte felocsúdni sem volt ideje, mire összeszedte a kért összeg egy részét, már csengetett is az ajtaján egy férfi, aki átvette a pénzzel teli borítékokat, majd gyorsan beült egy autóba, amiben egy nő is tartózkodott.

A győri rendőrök ekkor csaptak le a csaló párosra, akik a korábbi nyomozások során begyűjtött információk alapján kerültek a nyomozók látókörébe. Kiszállították, földre teperték a bűncselekmény két feltételezett elkövetőjét, a tetten ért 28 éves L. Istvánt, és bűntársát a 41 éves A. Jutkát. Mindkettőjük kezén kattant a bilincs, és a helyszínen elvégzett ruházatátvizsgálás során L. István nadrágjának zsebéből előkerült a sértettől korábban átvett közel kétmillió forint.

A rendőrök előállították, majd csalás bűntette miatt - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki őket. L. Istvánt a nyomozók további öt, korábbi hasonló módon végrehajtott bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsították.

A nyomozók még aznap vissza is adták a becsapott idős férfinek a tőle kicsalt milliókat.
További friss információk
Büntetés-végrehajtási dolgozók mobiltelefonokat csempésztek a fogvatartottaknak
Letartóztatási indítvány Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetője ellen
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat