Ma: 2024.04.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
60 millió forintot csalt el egy szabolcsi betegszállító társaság
MTI 2015. 05. 13. 14:11:00

Hatvanmillió forintot csalt el egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei betegszállító társaság, amely hamis adatokkal, jogosulatlanul vett fel egészségpénztári támogatást.



Jánvári Regina, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense elmondta, hogy a kft. ügyvezetői a fekvőbeteg- és a járóbeteg-szállításhoz használt járművek kilométer-teljesítményét hamisították meg.

A cég egészségügyi ellátással foglalkozott, főként Hajdú-Bihar és Békés megyében vitt betegeket egészségügyi intézményekbe és azokból vissza az otthonukba. Fő tevékenységi köréhez kapcsolódóan jogosult volt az Egészségbiztosítási Alapból költségvetési támogatást igénybe venni.

A minél nagyobb támogatási összeg elérése érdekében a cégvezetők hamis adatokat szolgáltattak, járműveik megtett kilométerénél lényegesen többet számoltak el.

A százados tájékoztatása szerint kiderült, hogy egyes betegszállító kocsik menetlevelén szereplő és a szervizkönyvben feltüntetett kilométeróra-állás nem azonos. Hasonló eltérés jelentkezett a járművekbe szerelt GPS-készülékek adatai esetében is az ellenőrzés elemzése során. A sofőrök elmondták, hogy nem minden esetben kellett kitölteniük a menetlevélen a kilométeróra állásának rovatát.

Az ügyben a NAV pénzügyi nyomozói harminc tanút hallgattak meg és az okozott kár megtérülése érdekében zár alá vették a kft. tizennégy betegszállító autóját.

A vállalkozás két tulajdonosát és egykori kolléganőjüket különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják.

A sajtóreferens hozzátette: a gyanúsítottak igyekeztek menteni vagyonukat, így például gyermekeikre próbálták íratni ingatlanjaikat, de két személyautót, két motorkerékpárt és három ingatlant zárolt a hatóság, 24 millió forint értékben.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat