Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Csak felfüggesztettet kapott az önkormányzat pénzét elsikkasztó cigány vezető
MTI 2011. 09. 19. 13:53:00

Nem számolt el a várostól a gyerekek nyári üdültetésére kapott támogatással a hódmezővásárhelyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, akit sikkasztás miatt első fokon nyolc hónap - végrehajtásában két esztendőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélt hétfőn a Csongrád megyei település bírósága.



A Hódmezővásárhelyi Romák Egyesületének elnökeként is dolgozó Ajtai Éva gyerekek nyári üdültetésére vett át három részletben - céltámogatásként - mintegy kétmillió forintot a hódmezővásárhelyi önkormányzattól. A több mint ötven gyerek 2008 júniusában el is utazott a Csongrád Megyei Önkormányzat balatonszárszói üdülőjébe, ahol napi háromszori étkezést kaptak. Az elutazást követően az elnök azonban nem egyenlítette ki a számlákat, s az önkormányzati támogatásból is csupán 245 ezer forinttal számolt el, a fennmaradó összeget sajátjaként kezelte.

A cigányasszony gyanúsítotti kihallgatása során még azzal védekezett, hogy az összeg egy részéből "embereknek segített, a pénzt azonban nem kapta vissza". A bíróságon már azt mondta, a támogatást egyrészt a táborozással kapcsolatos kiadásokra - melyekről állítása szerint nem kaptak számlát -, másrészt az egyesület más programjaira használtak fel. A vádlott ezt azzal indokolta, hogy szóban arról állapodtak meg, hogy a pénzt egész éves működésükre, más programjaikra is fordíthatják.

Az üdülő tanúként meghallgatott igazgatója elmondta, bár a szerződésben 10-14 éves gyerekek nyaraltatásáról volt szó, a vendégek több mint fele felnőtt volt. Az igazgató közölte, a vádlott se az üdüléshez kapcsolódó előlegeket, sem a végszámlákat nem egyenlítette ki, s a felszólításokra azzal reagált, nem kapta meg az önkormányzati támogatást. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, ezért az nem jogerős.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat