Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Sáros katonatisztek - 200 millió zsebbe
nol.hu 2012. 01. 31. 10:02:00

Több mint 200 millió forintot vágtak zsebre azok a magas rangú katonatisztek, akiknek vesztegetési pere hétfőn kezdődött el Kaposváron. A per egyik főszereplője állítja, hogy ő politikai okokból lett vádlott, s rajta keresztül Juhász Ferenc minisztert szerették volna bíróságra idézni.



Startolt a - sajtó által csak - tábornok-perként emlegetett büntetőeljárás a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsán. Az ügynek tizenhét vádlottja van, köztük három volt tábornok, hat ezredes és két alezredes. A katonai ügyészség szerint a vádlottak a Honvédelmi Minisztériumban dolgozva pénzt követeltek és kaptak a tárcának dolgozó polgári cégek vezetőitől. Utóbbiak azért fizettek, hogy elnyerjék vagy megtartsák a HM-től kapott megrendeléseiket.

Az ügyész két és fél órán át olvasta, hogy 2002 és 2010 között a vádlottak hány alkalommal jutottak ily módon pénzhez. A nyomozati anyag szerint pénzt kaptak például a HM-üdülőket üzemeltető és felújító, a reprezentációs ajándéktárgyakat beszállító, a számítástechnikai szolgáltatást végző, a karbantartó, a takarító és a hólapátoló vállalkozásoktól egyaránt. Előfordult, hogy egy cég főnöke 2005-ben még havi 100 ezer forintot fizetett egy munka elnyeréséért, három évvel később viszont már 900 ezret kellett minden hónapban kiszámolnia a szerződés megtartásáért. A vádirat adatai alapján nyolc év alatt összesen több mint 200 millió forintot vágott zsebre a 17 vádlott.

A fenti ügy nyomozása még 2010 elején, az MSZP-kormány idején indult. Az egyik vádlott, Fapál László, aki 2004 és 2006 között a HM államtitkára volt, úgy látja, hogy ő politikai okokból lett gyanúsított, immár az Orbán-éra alatt. Fapálra az egyik tábornok - még gyanúsítottként - tett terhelő vallomást, azt állítva, hogy az államtitkár is pénzt követelt a vesztegetési bevételből, majd amikor kapott is 12 milliót, akkor annak harmadát (egy viszkisdobozba rejtve) elvitte Juhász Ferencnek.

Fapál - a blogjában - többször is hazugságnak minősítette ezt a történetet, s szerinte a nyomozó hatóság azt várta tőle, hogy Juhászra terhelő vallomást téve mentse a bőrét. Ezt azonban nem tette meg, így gyanúsított, majd vádlott lett. A 49 éves, jogász végzettségű exállamtitkár - aki a tárgyaláson vállalta nevét és arcát - biztos abban, hogy a bíróságon tisztázza magát.

Noha a hétfőn felolvasott vádiratban is szerepel az a történet, amely szerint Fapál László pénzt vitt Juhász Ferencnek, ennek ellenére az ügyészség nem látta megalapozottnak a volt miniszter megvádolhatóságát. A másik érdekesség, hogy a HM-ben dolgozó tiszteknek - gyakran tízmilliós - vesztegetési pénzt fizető cégvezetők egyike sem lett vádlott, ami arra utal, hogy ők vádalkut kötöttek az ügyészséggel. Hogy őket miért csak tanúként idézik be a bíróságra, arra a kérdésre az ügyészség nem kívánt válaszolni.

A hétfőn kezdett ügy tárgyalása - várhatóan - hónapokig eltart. Az ügyészség a 17 vádlott többségét üzletszerű, bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel vádolja, s már most tudható, hogy a tárgyalás végén a tisztek többségére fegyházbüntetést kér majd a vádhatóság.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat