Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Befolyással való üzérkedés: Szegeden 350 ezerért lehetett rokkanttá válni
Híradó 2011. 03. 11. 4:39:00

A rendőrség 40 embert érintő korrupciós bűncselekmény-sorozatot derített fel Csongrád megyében, az ügyben egy asszisztenst és egy orvost gyanúsítanak.



Az érintettek alkalmanként 150 ezer és 350 ezer forint közötti összeget fizettek azért, hogy két-három évre vagy véglegesen rokkanttá nyilvánítsák őket.

Az ügyben a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal egy asszisztensét és egy magántulajdonban lévő egészségügyi intézmény orvosát befolyással való üzérkedés minősített esetével gyanúsítják.

Szerdán a nyomozóhatóság nyolc helyen házkutatást tartott, az NRSZH-ban lefoglalták az érintettek rokkanttá nyilvánításával kapcsolatos dokumentumokat, az egészségügyi magánintézményben dolgozó orvos irodájában pedig a páciensek kartonjait.

Volt olyan páciens, aki további ügyfeleket hozott

A rokkanttá nyilvánítást kérő páciensek a széles magánpraxissal rendelkező orvoshoz fordultak, ő pedig kapcsolatba lépett a rehabilitációs hivatalban dolgozó asszisztenssel, aki az ügyben döntő bizottság tagja is volt. Az orvoshoz forduló páciensek között akadt, akik további ügyfeleket is közvetített.

A gyanúsítottak vallomásai szerint háromfelé osztották a pénzt: jutott belőle az orvosnak és az asszisztensnek, s az utóbbi állítása szerint ahhoz, hogy biztos legyen a rokkantosítás, másnak is juttatni kellett az összegből - tudatta az ügyész.

Egy nyilvánosságra került hangfelvételen elhangzott: ha kellett, az elbíráláshoz fiktív orvosi leleteket is biztosítottak, a páciensnek meg sem kellett jelennie a vizsgálaton, az is elegendő volt, hogy bediktálta az adatait. Az egyik beszélgetésben az orvos arról győzködte az egyik érintettet, hogy érdemes költenie a rokkanttá nyilvánításra, hiszen évekig járadékot fog kapni.

A nyomozás során a 2009-es és 2010-es eseményeket vizsgálják, és kezdeményezik az érintettek rendkívüli felülvizsgálatát.

A befolyással való üzérkedés minősített esetében 2-12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, az aktív vesztegetőket pedig legfeljebb 5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti a bíróság. Az asszisztenst őrizetbe vették, s kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat