Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Volt válogatott játékosok a bundabotrányban: a fél REAC-ot elvitték a nyomozók
privatkopo.hu 2012. 02. 29. 8:41:00

Nyolc mérkőzés manipulálásának gyanújával vette őrizetbe és hallgatta ki kedden a REAC hat jelenlegi, illetve volt játékosát - köztük volt válogatott labdarúgókat - a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).



A KNYF keddi közleménye szerint K. Vincét, Cs. Gergőt, K. Andrást, V. Zoltánt, K. Balázst és E. Károlyt több rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettének elkövetésével gyanúsítják, és jelenleg is őrizetben vannak. Közülük két labdarúgó korábban a válogatott mezét is magára húzhatta.

„A megalapozott gyanú lényege szerint nevezett személyek 2007 és 2009 között összesen nyolc NB I-es vagy Ligakupa-mérkőzés eredményét befolyásolták, esetenként 2000, 2500 euró, illetve egy esetben 100-110 ezer forint ellenében” - áll a közleményben.

A KNYF és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai által közösen őrizetbe vett hat futballistát már ki is hallgatták, közülük "az őrizetbe vétel elrendelése ellen négyen, míg a gyanúsítás közlése ellen öten jelentettek be panaszt". A főügyészség közölte még, hogy ketten közülük nem tettek vallomást, ugyanakkor egyikük sem ismerte be a terhére rótt bűncselekményeket.

A bundabotrány kapcsán már korábban is vettek őrizetbe egykori rákospalotai labdarúgót: a gyanú szerint S. Balázs 2007 szeptembere és 2008 májusa között a REAC játékosaként négy mérkőzés kapcsán elfogadta egy eddig be nem azonosított személy ajánlatát, hogy fejenként legalább 2500 euró - az egyik esetben legalább 100 ezer forint - ellenében, további játékostársaival együtt részt vesz a találkozók eredményének olyan befolyásolásában, hogy két góllal elveszítik az adott mérkőzéseket.

A KNYF korábbi közleménye alapján mivel a négyből három esetben a mérkőzésen a kívánt eredmény született, S. Balázs a bundaügyben már korábban előállított és kihallgatott H. Gábornak két alkalommal 2500 eurót adott át, míg egy esetben egy eddig ismeretlen személytől 100 ezer forintot kapott.

A bundaügyben eddig összesen 25 személyt hallgatott ki a főügyészség gyanúsítottként, közülük jelenleg négyen előzetes letartóztatásban, négyen házi őrizetben vannak, illetve egy személy lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat