Ma: 2018.10.09. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Elfogták a rákoskeresztúri emberölés elkövetőjét
Privatkopo.hu 2018.01.13. 9:27:00

Megöltek egy 19 éves lányt tegnap, az esti órákban, Rákoskeresztúron - a rendőrök három órán belül elfogták a feltételezett tettest.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába pénteken, késő este, nem sokkal nyolc óra előtt érkezett bejelentés arról, hogy a XVII. kerületben, egy Újlak utcai lakóházban egy ismeretlen elkövető megölt egy nőt. A helyszínelés elsődleges adatai igazolták, hogy a 19 éves áldozat halálát idegenkezűség okozta, ez alapján a rendőrségen emberölés gyanújával indítottak nyomozást.

A nyomozók nagy erőkkel megkezdték az elkövető felkutatását, amely során látókörükbe került egy fiatal budapesti férfi. A nyomozók a férfit, a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival közösen, 22 óra 30 perckor elfogták - tájékoztatott a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói emberölés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, akinek - őrizetbe vétele mellett - előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.  ?

További friss információk
450 millió forintos kárt okozott a befektetési aranyat kínáló férfi
Sorozatban csapta be ügyfeleit a TM Autókölcsönző Kft.: se autó, se előleg-visszafizetés - a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény
Az egészségügyért felelős államtitkárral ápolt „kitűnő kapcsolatával” kérkedik a gazdasági titok megsértéséért elítélt Harmat Sándor, aki ismét zsíros állami pályázatok környékén bukkant fel - az államtitkár ma felajánlotta lemondását
Naponta több száz embert hívtak fel az „unokázós” csalók
Megbíztak az ügyvédben, nem kellett volna: sikkasztott, csalt és okiratot is hamisított
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat