Ma: 2018.09.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Bűnügyi őrizetben a pétervásárai rabló
police.hu 2018.05.15. 7:04:00

Az Egri Rendőrkapitányság Pétervásárai Rendőrőrse rablás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 19 éves helyi lakos ellen, aki 2018. május 12-én, délután, Pétervásárán, a Szabadság téren egy késsel megfenyegetett két helyi lakost és az értékeik átadását követelte tőlük.



A sértettek a náluk lévő készpénzt, napszemüveget és cigarettát átadták az elkövetőnek, aki ezt követően elmenekült a helyszínről.

A rendőrök a 2018. május 14-i bejelentést követően három órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható T. Rudolfot, akit előállítottak a rendőrőrsre és őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként kihallgattak - közölte a nyomozó hatóság.

További friss információk
Szektának álcázott piramisjátékkal könnyen ki lehetett csalni 30 milliót a „hívekből”
Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség, az ismert biztonságpolitikai szakértőre, Tarjányi Péterre
Kétszer adta el a lakását
31 millió forintot csalt ki egy álmagánnyomozó az eltűnt hozzátartozójukat kereső családtól
Három hónappal meghosszabbították Czeglédy Csaba letartóztatását
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat