Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Megúszhatja a pénzmosási ügyet Gáspár Győző, hiszen minden nyugdíjas nagymamának van 400 milliója
Blikk 2012. 11. 22. 13:21:00

Megszüntette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a nyomozást a „nagymamától kapott” százmilliók ügyében Gáspár Győző ellen.



Mint ismeretes, korábban csalás és pénzmosás gyanúja miatt indítottak eljárást Gáspár Győző ellen, amit a korábbi gyanú szerint bűntársakkal követett el. „Győzike” azt állította, jóléte annak köszönhető, hogy nagymamája, Maris mama adott neki 196 millió forint készpénzt, vásárolt három házat dédunokáinak, és százötvenmilliós vagyonát is ráhagyta. Ez összesen közel 400 milliós érték.

Az ügyészség szerint azonban a korábban gyári munkás, most nyugdíjas nagymamának simán lehetett ennyi pénze - melyik magyar nyugdíjas néninek nincs?

- Az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmény miatt ifj. Gáspár Győző és társai ellen indított bűnügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság Nógrád Megyei Vizsgálati Osztálya 2012. november 19-én a nyomozást megszüntette. Ezt a határozatot a nyomozó hatóság a Nógrád Megyei Főügyészségnek is megküldte. Jelenleg ennek értékelése-elemzése zajlik, a főügyészség az iratokat a NAV-tól már bekérte, és teljes körűen felülvizsgálja - mondta el Bóna Gyula főügyészhelyettes, sajtószóvivő. Azt is hozzátette: amennyiben a főügyészség a felülvizsgálat során törvénysértést észlel, a nyomozó hatóság határozatát megváltoztathatja, vagy hatályon kívül helyezheti, a nyomozó hatóságot további nyomozásra is utasíthatja.

A fenti sorokból kiderül, az ügyészség tovább vizsgálódik, azonban Gáspár ügyvédje, dr. Kiss Elemér - korábbi kancelláriaminiszter - reméli, az ügy ezzel lezárult.

- Bűncselekmény hiányában szüntették meg a nyomozást - nyilatkozta az ügyvéd. - Értékelték a bizonyítékokat, és a hatályos jogszabályok szerint jártak el - tette hozzá a jogi képviselő.

Többek között azért szüntették meg a nyomozást, mert az adóhatóság Rácz Dezsőné, vagyis Maris mama személyijövedelemadó-bevallásait átvizsgálva kiderítette, azokban "a kérdéses összegek mindig fel voltak tüntetve, így nem talált bűncselekményre utaló jelet".

Gáspárnak különösen azért jelent sokat ez a mostani felmentés, mert a korábbi felfüggesztett börtönbüntetése egy esetleges elmarasztaló ítélet esetén azonnal hatályba lépett volna.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat