Ma: 2019.08.25. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Előzetesben maradnak a pécsi vesztegetők
ÚDN 2010.11.30.

A Pécsi Városi Bíróság három hónappal meghosszabbította a pécsi egyetemi vesztegetési ügyben még fogva tartott négy gyanúsított előzetes letartóztatását - írta kedd számában az Új Dunántúli Napló.



A Pécsi Tudományegyetem volt gazdasági főigazgatója, I. Gábor mellett az informatikai igazgató, S. Csaba, a tanácsadó, V. Bálint és a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatója, F. Tamás március 2-ig rács mögött marad. A bíróság megítélése szerint szabadlábra helyezésük esetén fennállna a szökés, elrejtőzés és a tanúk befolyásolásának veszélye - olvasható a lapban.

A tavasszal kirobbant vesztegetési ügyben huszonhárom ember ellen indult eljárás, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyolc embert vett őrizetbe bűnszövetségben elkövetett vesztegetés gyanújával, de azóta már többen szabadlábra kerültek.

Az NNI közlése szerint az egyetemi alkalmazottak különböző beszerzéseknél jogtalan előnyhöz juttattak három vállalkozást - írta a baranyai napilap.

További friss információk
635 millió forint adót csalt el egy esztergomi számlagyáros
Börtönbüntetésre ítélték a tanárnőt, aki pénzt csalt ki diákoktól
Közel 400 milliót csaltak ki egy székesfehérvári vállalkozótól
17 éves „unokázós” csalót kapcsoltak le a Pest megyei nyomozók
Lecsapott a csaló cigányokra a BRFK „unokázós” nyomozócsoportja
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat