Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Pécsi fémkereskedő maffiára csapott le a NAV kommandója
bama.hu 2013. 02. 08. 14:45:00

Kedd hajnalban a NAV pénzügyi nyomozói akciófilmbe illő rajtaütést hajtottak végre Pécs-Hirden, értesült a Dunántúli Napló. A lap már akkor is úgy tudta, hogy egy ismert baranyai, főként Pécsett tevékenykedő baranyai család házánál jártak. Az információk szerint egy, elsősorban fémkereskedéssel, másrészt vendéglátással foglalkozó családi vállalkozás tagjaira csaptak le a pécsi pénzügyi nyomozók.



Dr. Álmos László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának igazgatója az ügy részleteiről szólva elmondta, hogy gyanújuk szerint majdnem 400 millió forint társasági adót csalt el az a fémkereskedő társaság, amely fiktív számlák alapján könyvelt el valótlan költségeket. Hozzátette, hogy a családi vállalkozás gyakorlatilag úgy működött, mint egy bűnszervezet, és lényegében egy, a hatóságok előtt már jól ismert módszert követtek.

A NAV nyomozói arra jutottak ugyanis, hogy az adócsalást számla nélküli vásárlással követték el, az uniós adószabályokat arra használták, hogy jogosulatlanul igényeljenek vissza adót az egyik oldalon, és ne fizessenek be a másikon.

A vállalkozás magyarországi, számla nélküli vásárlásait csehországi és felvidéki beszerzéseknek álcázta, miközben a fémhulladék valóban magyar cégektől származott, de nem külföldre, hanem magyar felvásárlókhoz került.

A pécsi székhelyű kft. a hamis számlákkal azt a látszatot keltette, mintha a hulladékfém jelentős részét egy ideig egy cseh székhelyű, szlovák állampolgár által képviselt gazdasági társágtól, később magától a szlovák ügyvezetőtől szerezte volna be. A nyomozás során azonban kiderült, hogy az árut magyar cégektől bizonylatok nélkül szerezték be - hangsúlyozta dr. Álmos László. Összegezve a kárt: a hamis számlák révén összesen 378 millió forint társasági adót csalt el a társaság.

A NAV pécsi pénzügyi nyomozói a baranyai bűnszervezet tagjainál olyan jelentős vagyont találtak és foglaltak le, amely vélhetően a költségvetésnek okozott kárt teljes mértékben ellensúlyozza majd.

A házkutatás során ugyanis csaknem tízmillió forint készpénzt, tízmillió forint értékű arany ékszert és egy 11 millió forint értékű autót foglaltak le. Ezen kívül biztosítottak egy nagy értékű ingatlant, illetve zárolták a kft. és a gyanúsítottak bankszámláin lévő pénzt.

A pénzügyi nyomozók öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként költségvetési csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak közül négy személyt őrizetbe vettek, és indítványozták előzetes letartóztatásukat a Baranya Megyei Főügyészségen. További két személy szökésben van, ellenük elfogatóparancsot adtak ki. Az akció óta a bíróság már el is rendelte a négy előzetesbe került gyanúsított harminc napos előzetes letartóztatását.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat