Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Tovább virágzik a fővárosi parkolási maffia
Blikk 2010. 11. 10.

Újabb videofelvételek készültek a Budapesti Önkormányzati Parkolási (BÖP) Kft. parkolási korrupció gyanújába keveredett dolgozóiról. Az egyik videón egy olyan parkolóőr sétál el az autók mellett, anélkül, hogy ellenőrizné azokat, aki júniusban egyszer már gyanúba keveredett, mivel több üzletet végigjárt egymás után.



Mint ismeretes, két évvel ezelőtt néhány parkolóőr megelégelte a zsebre bírságolást, főnökeik sarcát, s a Blikkhez fordultak, majd feljelentést tettek a BRFK-n. Akkor autósok százairól derült ki, hogy vesztegetnek, és parkolóőrök tucatjai buktak le. Júniusban néhány volt BÖP-dolgozó riporterekkel elindult, hogy ellenőrizze, mi változott a BÖP-nél, a parkolóőrök tevékenységénél. Az eredmény lesújtó volt. A kamerafelvételeken jól látható volt, ahogy több parkolóőr a munkaköri leírásában szereplő tiltásra fittyet hányva ki-be járkált az üzletekből, és, ismerve az előzményeket, nem valószínű, hogy percenként szomjaztak meg, vagy vizelettartási problémájuk volt. A gyanút már csak az is erősítette, hogy az üzletekbe betérő őrök többsége levette a sárga mellényét a belépés előtt, pedig a belső szabályzat ezt is tiltja.

— Az a BÖP-dolgozó, akit június után két nappal ezelőtt ismét levideóztunk, a legnagyobb megdöbbenésünkre nemcsak hogy még mindig ugyanazt a munkakört látja el, de láthatólag a szabályokra is fittyet hány, meg sem nézi, hogy van-e parkolójegy az autókban — nyilatkozta a Blikknek az a neve elhallgatását kérő volt BÖP-dolgozó, aki a felvételt készítette. Mint azt hozzátette, tudomása szerint ugyanúgy virágzik a korrupció, mint eddig. Ebből arra lehet következtetni, hogy a cég nem tett hathatós intézkedéseket a zsebre bírságolás megfékezésére.

A lap megkereste a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-t is az ügyben. Szabó Gábor a cég képviseletében elmondta, hogy a nyáron készült videofelvételek kapcsán megtették a rendőrségen a feljelentéseket.

— A folyamatban lévő nyomozásról nem kívánunk nyilatkozni annak befejezéséig — mondta szűkszavúan a BÖP illetékese.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat