Ma: 2024.02.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Öt év börtönt kapott a pályázati pénzekkel visszaélő 61 éves nő
Privatkopo.hu 2019. 10. 24. 8:42:00

Öt év börtönbüntetést kapott első fokon az a nő, aki társaival együtt jogosulatlanul szerzett meg mezőgazdasági tevékenységhez igénybe vehető állami támogatásokat Somogy megyében.



A Somogy Megyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 61 éves nő és három társa ellen, akik mezőgazdasági tevékenységhez igénybe vehető állami támogatásokat szereztek meg jogosulatlanul.

A nő és egyik vádlott-társa jártasak voltak a pályázatírásban, így jól ismerték az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból mezőgazdasági tevékenység megkezdéséhez igénybe vehető támogatás elnyerésének a feltételeit. A vádlottak tudták azt is, hogy a feltételeknek sem ők nem felelnek meg, sem azok, akiknek nevében a kérelmeket benyújtották.

Ennek ellenére 2012 és 2015 között összesen 46 alkalommal nyújtottak be hamis köz- és magánokiratokat azért, hogy a támogatási összegeket megszerezzék, ehhez további két társuk is segítséget nyújtott.

A pályázatok nagyobb részét elutasították, illetve a vádlottak 8 alkalommal még azok elbírálása előtt visszavonták a támogatási kérelmeket, azonban így is 100 millió forintot meghaladó összegű vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat