Ma: 2024.04.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Orvosi eszközökkel csaltak, az Európai Csalás Elleni Hivatal figyelt fel a trükkre
MTI 2017. 04. 05. 13:48:00

Az Európai Csalás Elleni Hivatal tett ajánlást annak a 2009-ben benyújtott pályázatnak kapcsán, amelynek keretében egy cég az Európai Regionális Fejlesztési Alaptól kért 214 millió forint támogatást orvosi eszközök beszerzésére. A Központi Nyomozó Főügyészségfőügyésze, Keresztes Imre elmondta: a csalók 102 millió forintért vásároltak végül eszközöket, ezeket utána túlárazva, 371 millió forintért számolták el a pályázatban.



A támogatás felhasználását valótlan nyilatkozatokkal igazolták, továbbá elhallgatták az elszámolást ellenőrző szervezet elől, hogy a gépek vételárának különbözetét egy közbeiktatott cégen keresztül a saját részükre utaltatták vissza. Az orvosi műszerek működtetésére egy vidéki városban 2010 januárjában diagnosztikai centrumot létesítettek, azokat azonban a célnak megfelelően sohasem használták fel. Ezzel az alapnak 182, a magyar költségvetésnek 32 milliós kárt okoztak. A két vádlottal szemben társtettesként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat, 2-8 év börtönbüntetést kaphatnak.

(Fotó: illusztráció)

 

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat