Ma: 2024.04.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Az állami korrupció szimbóluma lett Orbán Viktor veje
nepszava.hu 2018. 02. 13. 8:30:00

Két világlap, az amerikai New York Times és a brit Guardian is címlapon foglalkozott azzal, hogy míg Magyarországon Orbán Viktor évek óta Brüsszel ellen hangolja a választóit, közben családtagjai és oligarchái uniós finanszírozású pályázatokon gazdagodnak meg. Méghozzá bődületes mértékben: a New York Times által idézett becslések szerint Orbán oligarchái - Tiborcz István, Mészáros Lőrinc, Garancsi Tibor, és korábban Simicska Lajos - 2010 és 2016 között az uniós támogatások legalább 5 százalékát, azaz legkevesebb 2,5 milliárd eurót „szereztek meg”, míg a Guardian arra emlékeztet, hogy Mészáros Lőrinc cégei bevételeinek a négyötöde Brüsszelből érkezik. „Orbán szövetségesei pénztárgépnek használják az EU-t” - áll a Guardian címlapján.



A nyáron, Felcsúton is járt Ingeborg Grässle, az EU költségvetési ellenőrző bizottságának elnöke ugyan arra emlékeztet, hogy térségi jelenségről van szó, így Magyarország mellett Lengyelországban és Horvátországban is feltűnően sok a gyanús uniós tender, a világsajtó azonban ezt a tendenciát most az egyre komolyabb hullámokat vető magyarországi Tiborcz-Elios ügyön keresztül mutatja be.

Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) nemrég kiszivárgott jelentése szerint szervezett bűnözésként is leírható, összesen 13 milliárd forintnyi uniós forrást érintő pályázati csalás ügye 2009-ben indult. Az Orbán Viktor lányával akkor már párkapcsolatban lévő Tiborcz és üzlettársa ekkor alapították meg az Elios jogelődjét, az ES Holdingot. Az OLAF jelentéseiből mára kiderült, hogy két huszonéves fiatal pici vállalkozása hogyan lett pillanatok alatt milliárdos üzlet: már az első, hódmezővásárhelyi közvilágítási tenderen az akkor Lázár János vezette önkormányzat szabálytalanságok és összeférhetetlenségek egész sora felett hunyt szemet, hogy a piacon zöldfülű Orbán vejének a cége nyerhesse meg a városi közvilágítás LED-lámpás modernizálásának 940 millió forintos közmegrendelését.

Bár az Orbán-kormány el akarta titkolni az OLAF januárban megküldött megállapításait, ám az egyik lap megszerezte a jelentést, amiből kiderült, hogy a hódmezővásárhelyi tendernél kialakult csalási szisztéma másutt is modellül szolgált. Így Tiborczék később 35 önkormányzatnál nyertek el közvilágítási tendert. Az eddig részletesen ismertetett ügyekben - például Szekszárdon - is kiderült, hogy a pályázatok kiírói rendre összejátszottak Tiborcz cégével, akik már tenderek kiírása előtt bennfentes információkhoz jutottak, illetve a kiírói és az ajánlattevői oldalon is bennfentesnek számító - azaz súlyosan összeférhetetlen - tanácsadó cégek egész hálózatán keresztül befolyásolni tudták a pályázat kiírását és lebonyolítását.

A magyar bűnüldöző hatóságok pedig gyakorlatilag homokba dugták a fejüket: a kiszivárgott OLAF jelentésben ismertetett tények jó részét már évekkel korábban feltárta és ismertette a magyar oknyomozó sajtó, ám ez a magyar hatóságokat teljesen hidegen hagyta, nem léptek semmit a korrupciós ügyben.

Bár az OLAF jelentése nyomán nemrégiben Polt Péter legfőbb ügyész nyomozást rendelt el, ám ez még nem áttörés, az ugyanis a megszokott eljárási protokoll része, hogy az uniós jelentések alapján nyomozni kezd az ügyészség. A legfőbb ügyész szerint a vizsgálat évekig is eltarthat.

További friss információk
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat