Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Újabb sértettek meghallgatásával folytatódott a csalással vádolt nőgyógyászok pere
HP 2012. 03. 21. 9:11:00

Újabb tanúk meghallgatásával folytatódott ma a Pesti Központi Kerületi Bíróságon annak a bűnügynek a tárgyalása, amelyben csalással vádoltak meg két fővárosi nőgyógyászt és egy asszisztensnőt. A vádirat szerint a két orvos olyan kezelésekért kért pénzt, amelyeket az Országos Egészségpénztár (OEP) finanszírozott.



A keddi tárgyalás egyik tanúja elmondta, hogy 200 ezer forintot fizetett a Nyírő Gyula Kórházban elvégzett nőgyógyászati műtétért. A tanú a kórházat kereste fel betegségével, ahol a meddőségi centrumot vezető dr. Vereczkey Attila ajánlotta neki, hogy van egy németországi orvos, vele lehetne konzultálni. A konzultáción szóba került, hogy a beavatkozás pénzbe kerül, s egy összeghatár is elhangzott: 150 ezer és 300 ezer forint között kell fizetni a műtétért. A beavatkozás közben azonban kiderült, hogy a laparoszkópiás eljárással nem lehet megoldani problémát, fel kellett vágni a beteg hasát. Az előre jelzett összeget végül azzal indokolva kérték el a nőtől, hogy nem a kórházban dolgozik a műtétet végrehajtó orvos, illetve a műtőnek az igénybevételéért kellett fizetnie az asszonynak, akit távozása előtt figyelmeztettek arra, hogy fizetnie kell. A tanú elmondása szerint a vádlottak között szereplő nővér azt mondta neki, hogy ilyen beavatkozásért 300 ezret szokás fizetni. A tanú elmondta, hogy belelátott a ,,fizetőnővérnél" lévő füzetbe, melyben különböző összegek szerepeltek. A nő azt mondta, hogy 200 ezret tud adni, mire a nővér közölte, hogy az is jó. Számlát, bizonylatot a kedden meghallgatott tanú sem kapott, ahogy a korábban meghallgatottak közül csupán egyetlen tanú számolt be arról, hogy - többszöri kérésére - számlát kapott az általa befizetett, közel negyedmilliós összegről. Egy másik, kedden meghallgatott tanú százezer forint feletti összeget fizetett az OEP által egyébként támogatott beavatkozásért, s ő sem emlékszik, hogy számlát vagy bizonylatot kapott volna. A korábban meghallgatott tanúk elmondták, hogy a Nyírő Gyula Kórházban meddőségi centrumában vizsgálták meg őket, ahol a centrumot vezető orvos, dr. Vereczkey Attila lézeres laparoszkópiás műtétet javasolt számukra. A tanúk elmondása szerint ezért a műtétért arra hivatkozva kértek tőlük pénzt, hogy azt egy Németországból érkező professzor végzi speciális géppel, s a kezelést az OEP nem támogatja.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat