Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Ököllel, karóval és bozótvágóval próbálták rendezni a felmerült nézeteltérést
police.hu 2018. 06. 06. 10:44:00

Vádemelést javasol a rendőrség két férfi ellen, akik összevesztek, majd ököllel, karóval és bozótvágó késsel bántalmazták egymást, Siklóson.



Egy 21 éves helyi férfi ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlete, egy 19 éves - szintén helybeli - férfi ellen pedig ugyancsak súlyos testi sértés bűntett kísérlete, valamint garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság.

A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2018. február 18-án 14 óra körül, Siklóson, a Tenkes utcában vitatkozott és verekedett össze. A 21 éves férfi ököllel megütötte vitapartnerét, aki először egy karóval, majd egy bozótvágó késsel támadt a férfira. A verekedésben a 19 éves férfi könnyebben megsérült.

A rendőrök a helyszínen mindkét férfit elfogták, majd előállították és kihallgatták gyanúsítottként.

A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat