Ma: 2024.04.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Négyszázmilliós áfacsalás - számlagyárra csaptak le a pénzügyi nyomozók
MTI 2015. 05. 26. 16:46:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy hússal kereskedő bűnszervezet tevékenységét számolták fel, akik csaknem 400 millió forint áfát csaltak el, az ügyben költségvetési csalás miatt hat embert vettek őrizetbe - közölte a NAV.



A pénzügyi nyomozók Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Pest, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Somogy, Zala megyei, valamint budapesti helyszíneken foglalták le a költségvetési csalás bizonyítékait.

A gyanú szerint két Bács-Kiskun megyei férfi irányította azt a bűnszervezetet, amely főként szlovák, lengyel, osztrák és román nagykereskedőktől vásárolt előhűtött és fagyasztott húsárut. Ezt magyar cégeiken keresztül Magyarországon értékesítették, azonban az áfa fizetést elkerülték. Egy bonyolultnak tűnő, de a hatóságok által jól ismert keresztbeszámlázásos áfacsalási módszerrel - fiktív számlákkal, könyveléstechnikai manőverekkel - csaknem négyszázmillió forintot csaltak el.

A NAV pénzügyi nyomozói és járőrei közel 50 helyszínen tartottak házkutatást. Lefoglalták és elszállították a bűncselekmény bizonyítékait, és a bűnszervezet egyik vezetője, továbbá egy másik gyanúsított nagy értékű, szlovák rendszámú gépjárművét. A hús szállítására használt teherautókat, valamint a bűnszervezet másik vezetőjének lakásán talált több mint nyolcmillió forint készpénzt, illetve bankszámlákat, ingatlanokat, követeléseket is zároltak. Az azonnali intézkedéseknek köszönhetően a keletkezett kár megtérülésére eddig összesen csaknem negyedmilliárd forint értékű vagyont zároltak.

A bűnszervezet két irányítóját és négy tagját költségvetési csalás bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket. További két személyt bűnszervezetben részvétel miatt gyanúsítanak - közölte a NAV.

További friss információk
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat