Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Már megint a „navajonkik”: éheztette, verte és kizsákmányolta áldozatait a hétfős család Pakodon
Privatkopo.hu 2021. 04. 09. 8:54:00

2019 januárjában egy legyengült, súlyos, életveszélyes állapotban lévő nő került kórházba Zalaegerszegen, testén több, bántalmazásból származó külsérelmi nyomot találtak. Büntetőeljárás keretében vizsgálták a zalai rendőrök a történteket, így jutottak el egy pakodi, hétfős családhoz. Ezt követően a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztálya indított eljárást emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt a család tagjaival szemben.



A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak korábban több férfit és nőt is pakodi házukban fogva tartottak, akiket barátság vagy szerelemi kapcsolat ígéretével csábítottak magukhoz. A bűncselekményeket több évre visszamenőleg derítették fel a vizsgálók hosszadalmas és aprólékos munkával, és a fogvatartottak vonatkozásában több megegyező vagy hasonló szálat is megállapítottak a beszerzett bizonyítékok alapján.

Szinte minden sértettet személyi szabadságuktól megfosztottak, élhetetlen körülményeket teremtettek számukra, éheztették, valamint munkára kényszerítették őket, és több esetben is bántalmazták a fogvatartott személyeket. Több esetben hitelfelvételre kényszerítették az általuk befolyásolt embereket, a pénzt elvettek tőlük és saját megélhetésükre fordították. A munkahellyel rendelkező sértettektől a fizetésüket elvették, ha szökni próbáltak, megverték őket. Az éheztetett, embertelen körülmények között tartottak közül egy férfi 2016 februárjában elhunyt.

A nyomozók a beszerzett információk alapján 2019 júliusában, lakásukon fogták el a család tagjait, majd emberkereskedelem bűntett és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, közülük négyen jelenleg is bűnügyi felügyelet alatt állnak.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat