Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Vádemelést javasol a rendőrség a miskolci csalóval szemben
MTI 2013. 03. 22. 12:40:00

Ötven embert csapott be egy miskolci férfi. A rendőrség üzletszerűen elkövetett, kisebb kárt okozó csalás gyanúja miatt vádemelést javasol ellene - közölte a Veszprém Megyei rendőr-főkapitányság.



A feljelentő 2011 októberében rendelt egy mobiltelefont az interneten, amelynek 65 ezer forintos vételárát át is utalta a megadott bankszámlára, a készülék azonban - az egy évvel később megtett - feljelentésig sem érkezett meg.

Az adatgyűjtés után végül egy 33 éves, miskolci férfit hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók, és az egész országra kiterjedő csalás részleteit tárták fel - közölték.
Hozzátették: az üzletszerűen elkövetett, kisebb kárt okozó csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Balatonalmádi Rendőrkapitányság által folytatott eljárással más kapitányságok ügyeit is egyesítették.

A vizsgálat végére több mint ötven sértettet sikerült felkutatni Soprontól Ajkán, Dorogon, Budapesten, Pécsen, Kiskunlacházán, Miskolcon, Mátészalkán át Kisvárdáig. A megvételre ajánlott tárgyak között volt többfajta értékes mobiltelefon, gépkocsilámpa, fényképezőgép, könyv, hangfal, radiátor, redőny. A csaló szolgáltatásokat is ajánlott: ablakcserét, gépkocsilízing átvállalását, nem létező szállást, és kintlévőséget is rendezett volna - sorolta közleményében a rendőrség.

A csaló jogtalanul megszerzett iratokkal több telefon-előfizetést is kötött, majd nem fizette a szolgáltatást, ezért ezekben az esetekben is csalás és magánokirat-hamisítás miatt folyik ellene eljárás.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat