Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Csalás miatt börtönbüntetést kapott egy szállítmányozási cég volt ügyvezetője
MTI 2012. 02. 23. 8:24:00

A vád szerint a férfi nem fizette ki hitelezőit, tudatosan megtévesztette szállítóit, a társaság vagyonát pedig más vállalkozásaiba mentette ki.



Csalás bűntette és a számviteli fegyelem megsértése miatt két év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék szerdán, első fokon, nem jogerősen a szombathelyi székhelyű M És M Transport Kft. volt ügyvezetőjét. Milos Attila az eljárás során végig tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, vállalkozásának helyzetét és fizetési nehézségeit a gazdasági válsággal és a forint-euró árfolyamváltozásával indokolta.

A bíróság a volt ügyvezetőt három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és a cégvezetői tevékenységtől, valamint százezer forint pénzbüntetéssel is sújtotta.

A bíróság ítéletében kötelezte a vádlottat arra, hogy fizessen ki 84 millió forint kártérítést, az adóhatóságon keresztül az állam javára több mint 5 millió forint eljárási illetéket, valamint kötelezte a több mint hárommillió forint perköltség megfizetésére is. Ezt meghaladóan a további sértetti polgárjogi igényeket egyéb törvényes útra utasította.

A bíró az indoklásban hangsúlyozta: elsősorban az igazságügyi könyvszakértői vélemények alapján vont le következtetéseket, a bíróság a vádiratban szereplő 250 millió forintnál jelentősen kisebb összegű károkozást állapított meg a rendkívül részletes bizonyítási eljárás alapján. Mindkét szakértői vélemény megállapítja és a két szakértő egyetértett abban, hogy volt egy olyan időpont, amikor a vádlott által vezetett cégnek már nem lett volna szabad tovább működnie, nem kellett volna a kamionokat tovább tankolni, szervizeltetni - mutatott rá a bíró.

A vádlott azonban 2006 májusában megalapította a Trans-Max Hungária Kft.-t, amelynek tevékenysége a bíróság megítélése szerint arra irányult, hogy ne kelljen kifizetni a kötelezettségeket, erre utalt, hogy a M És M Transport Kft. valamennyi dolgozóját átvették, eszközeit pedig átmentették az új cégbe, ezzel pedig megtévesztették a hitelezőket.

A bíróság a büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, a jelentős időmúlást, súlyosítóként viszont a halmazatot, ezért a minimumhoz közeli büntetést szabott ki. Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett, az ítélet így nem jogerős.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat