Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Az 50 ezer eurós meccs: majdnem mindegyik debreceni védő csalt?
Népszava/Telesport 2011. 01. 31.

A bochumi bíróságra benyújtott vádirat szerint nemcsak a 2009-ben rendezett Debrecen-Fiorentina Bajnokok Ligája-selejtezőt manipulálták, hanem 2008-ban a hajdúságiak Young Boys elleni UEFA Kupa-meccsén is előre meghatározott eredmény született. A svájciak elleni visszavágón bundázó Loki-játékosok 50 ezer eurón osztozhattak.



A bochumi bíróság szóvivője a Népszavának elmondta: hogy a 2008. augusztus 28-án pályára lépő védők közül "egy, legfeljebb két játékos maradhatott ki az osztozkodásból". Mint ismeretes, a Young Boys kettős győzelemmel, 7-3-as összesítéssel búcsúztatta a Debrecent. A visszavágót 3-2-re nyerték a svájciak.

"A csalók konkrét neveket vallomásukban nem említettek" - tette hozzá Volker Talarowski, aki szerint a bíróság számára a nevek kevésbé érdekesek, ők csak a bűnelkövetés eszközei voltak, az igazi bűnt azok követték el, akik a végeredmény tudatában fogadtak a meccsekre. "Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a vétkes futballistákat nem kell felelősségre vonni" - fogalmazott.

A bírósági szóvivő a lapnak elmondta: a Fiorentina elleni BL-mérkőzéssel kapcsolatban Vukasin Polekszics, a debreceniek kapusa az egyetlen gyanúsított. A montenegrói válogatott hálóőrnek egy közvetítőn keresztül Bécsben 100 ezer eurót akartak átadni a csalók, de az ügylet meghiúsult, mert egy másik banda megelőzte őket, és már lefizette a kapust. A vádlottak, Ante Sapin és társai vallomásukban nem tértek ki az összeg nagyságára, csak arra, hogy az első 20 percben három gólt kellett kapnia a Debrecennek. Több mint gyanús, hogy a 4-3-as firenzei győzelemmel végződött meccsen az olaszok éppen a 20. percben szerezték a harmadik találatukat.

Talarowski elmondta, hogy a debreceni találkozókkal kapcsolatos vádiratok ismertetése az előzetes tervek szerint február 28-án kezdődik. A bochumi bíróság egyelőre nem tud több magyar érdekeltségű manipulált nemzetközi kupatalálkozóról.

"Le vagyok taglózva, nem is tudom, mit mondjak" - reagált a Népszavának Herczeg András korábbi vezetőedző a svájciak elleni UEFA Kupa-selejtező manipulálásának hírére. A szakember egyetlen játékosáról sem feltételezte volna, hogy képes lenne ilyesmire. "Ezek szerint teljesen értelmetlenül idegeskedtem a kispadon." Herczeg András abban bízik, hogy tévedés történt, és az elkapott csalók hazudtak.

"Sem a klub, sem a játékosok a mai napig semmilyen hivatalos információt nem kaptak az eljárással kapcsolatosan" - nyilatkozta a DVSC hivatalos honlapján dr. Róka Géza klubigazgató. A sportvezető hangsúlyozza, hogy a vádak egyelőre nem bizonyítottak, hiszen azok még csak a vádiratban szerepelnek. Dr. Róka Géza hangsúlyozza, hogy a Debrecen-Fiorentina meccsel kapcsolatban  bebizonyosodott: nem történt csalás, és a két eltiltott debreceni játékos a büntetést azért kapta, mert nem jelentette a megkeresést. "Fontosnak tartom még elmondani, amennyiben mégis bebizonyosodna, hogy bármely debreceni játékos érintett a mérkőzések manipulálásában, vagy a vádiratban megfogalmazottakat esetlegesen elkövette, abban az esetben a klub azonnal megszakítana minden kapcsolatot a labdarúgóval."

A DVSC az alábbi összeállításban lépett pályára az „50 ezer eurós meccsen”:
Polekszics - Bernáth, Mészáros, Bíró, Takács Z.- Dombi, Kiss, Leandro, Varga (Dudu, 60.) - Oláh (Eterovic, 84.), Kerekes (Czvitkovics, 65.)

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat