Ma: 2024.03.29.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Megint fosztogatni akartak a rakodómunkások a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Privatkopo.hu 2018. 12. 21. 4:56:00

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást két férfival szemben.



A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren rakodómunkásként dolgozó férfiak 2018. december 19-én, este a londoni járat rakodását végezték. Az egyik munkás kinyitott egy poggyászként feladott bőröndöt és értékek után kutatva az abban lévő papírborítékot feltépte. Összesen 150 ezer forint értékű valutát talált benne, ezért a bőröndöt tartalmával együtt félretette, hogy egy későbbi időpontban a pénzt ellopja. Eközben a gép rakterének ajtajánál társa figyeléssel segítette őt.

A félretett csomag kifosztását az RRI nyomozóinak közbelépése hiúsította meg. A szemle adatai szerint a bőröndben a készpénzen túl egy luxuskaróra is volt, így a veszélyeztetett érték meghaladta a 350 ezer forintot.

A rendőrök a két férfit elfogták, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozás során mindketten szabadlábon védekeznek.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat