Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Lezárult a nyomozás a bűnszervezet ügyében - akár 16 évet is kaphatnak az áfacsalók
beol.hu 2013. 07. 02. 12:32:00

A gyanú szerint a bűnszervezet öcsödi és csépai őstermelőktől felvásárlási jegy nélkül vásárolt libákat, majd a könyvelésükben szereplő fiktív számlákon úgy tüntették fel, mintha a libák egy szeghalmi férfi irányítása alatt lévő tiszaalpári és szeghalmi cégektől származnának. A valótlan számlák alapján a társaságok csökkenteni tudták az államnak fizetendő áfájukat.



A NAV pénzügyi nyomozói 2011 júniusában, 21 helyszínen tartottak házkutatást, majd hét gyanúsítottat hallgattak ki, akik közül ötöt őrizetbe vettek. A nyomozás során az ügy szálait tovább göngyölítették, így végül 11 gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést - írta közleményében a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága.

A gyanú szerint a bűnszervezet öcsödi és csépai őstermelőktől felvásárlási jegy nélkül vásárolt libákat, majd a könyvelésükben szereplő fiktív számlákon úgy tüntették fel, mintha a libák egy szeghalmi férfi irányítása alatt lévő tiszaalpári és szeghalmi cégektől származnának. Így, a valótlan számlák alapján csökkenteni tudták az államnak fizetendő áfájukat.

A tájékoztatás szerint a bűnszervezet vezetője az élő állatokat két olyan gazdasági társaság nevében vásárolta fel, amelyek papíron mások nevén voltak, viszont az ügyvezetők tudtak arról, hogy a nevükön lévő kft-ket bűncselekmény elkövetéséhez használják. A szervezet bűnös tevékenységében rajtuk kívül egy budapesti könyvelőnő és még több személy is segédkezett, akik mindannyian adócsalás, csalás, illetve magánokirat-hamisítás miatt gyanúsítottként lettek kihallgatva.

A szeghalmi férfi az állatok értékesítéséről öt különböző gazdasági társaság nevében állította ki a fiktív számlákat. Egy idő után a számlakiállító társaságokat egy tiszakürti férfi és egy tiszakécskei nő nevére íratta át. Ők az átvételért anyagi ellenszolgáltatást is kaptak, holott a feleslegessé vált cégeket működtetni nem akarták. Az átruházáshoz szükséges papírokat egy kecskeméti ügyvéd készítette el, aki a nyomozás adatai szerint tudott arról, hogy a cégátvételek mögött valós szándék nem húzódott. A cégeket eladó, illetve átvevő személyeket, valamint az ügyvédet közokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki a pénzügyi nyomozók.

A jól szervezett bűnszervezet tevékenységéhez kísértetiesen hasonlított egy tótkomlósi cég libafelvásárlási gyakorlata, ahol az ügyvezető saját cége nevében szintén csépai és öcsödi libatenyésztőktől vásárolta fel az állatokat úgy, hogy azokról szintén a szeghalmi férfihez köthető cégek nevében kiállított fiktív számlákat használt. A kft. ügyvezetőjével szemben csalás, adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúját közölték a nyomozók.

A bűnszervezet és a tótkomlósi kft. 235 millió  forint kárt okozott a magyar államnak. A pénzügyi nyomozók 365 millió forint értékben foglaltak le bankszámlán lévő pénzt, ingatlanokat, gépjárműveket és a bűnszervezet vezetőjének lakásában található értékes festményeket.
A bűnszervezet vezetője, a szervezet tevékenységében részt vevő gyanúsítottak, a könyvelő, az ügyvéd és a tótkomlósi cég ügyvezetője a törvény szerint akár 16 év szabadságvesztés büntetésre is számíthat - zárul a közlemény.

További friss információk
Banki csalásokra specializálódott bűnszövetkezetet számoltak fel Baranyában
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat