Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Bundaügy: előzetesben a játékosügynök
MTI 2011. 11. 20. 9:25:00

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a kedden őrizetbe vett FIFA-licences labdarúgó játékosügynök, Kugyela Zsolt gyanúsított előzetes letartóztatását. A végzés értelmében erre a lépésre a bűnszervezetben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt, a Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő büntetőügy keretében került sor.



Az előzmény: a szarvasi Kugyela Zsolttal szemben három rendbeli, folytatólagosan elkövetett, gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja merült fel.

A bíróság nem jogerős végzése szerint "megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban kihallgatandó vagy a már kihallgatott személyek befolyásolásával a bizonyítást megnehezítené".

A Központi Nyomozó Főügyészség korábbi közleménye szerint a játékosügynök a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntőt, továbbá a 2009. április 25-én rendezett Siófok-Kaposvár (2-5) és a 2009. május 23-án lejátszott ZTE-Siófok (5-3) NB I-es meccs eredményét próbálta befolyásolni.

Kugyela Zsolt a megalapozott gyanú közlésével, illetve az őrizetbe vételével szemben panaszt jelentett be, majd pedig vallomást tett, amelyben tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A bundaügy az MLSZ feljelentése nyomán indult. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 2009 decemberében vesztegetés miatt indított nyomozást, de a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok idén áprilisban történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változások miatt májusban a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta az ügyet, és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki, amely a nyomozást az NNI-vel szoros együttműködésben folytatja.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat