Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Körbeszámlázás: áfacsaló céghálózatot számolt fel a NAV
HP 2013. 11. 29. 14:23:00

Megközelítően 800 millió forintos kárt okozott az államnak egy olajjal kereskedő bűnszervezet, amelyet nemrégiben sikerült felszámolniuk a NAV adóellenőreinek, pénzügyi nyomozóinak. A körbeszámlázásos áfacsalás bizonyítására a NAV információtechnológiai csoportja által lementett elektronikus adatokat is felhasználják.



Mintegy 3 milliárd forint értékű ipari olaj forgalmazása köthető a kiiktatott céghálóhoz. Az év eleje óta végzett ellenőrzések, majd a nyomozás során kiderült részletek szerint az áru szlovák és román gazdálkodóktól származott és papíron szövevényes számlázási láncon futott keresztül. A közbeiktatott cégek egyike sem fizetett áfát, sőt volt, amelyik visszaigényelt adót a fiktív számlák révén. A NAV közleményéből kiderül, hogy az üzletszerűen elkövetett csalássorozat gyanúját egy adóvizsgálat keltette fel. A revizoroknak a jelentős volumenű - évente mintegy 11-12 ezer tonna - ipari olajat feldolgozó gazdálkodó üzleti partnerei szúrtak szemet. A cégek szinte a semmiből előtűnve, mindennemű gazdasági előélet nélkül forgalmazták a finomítatlan olajat, majd mikor már nem volt szerepük, rejtélyes módon ukrán vagy szerb tulajdonoshoz kerültek. A maffiaszerű törvénytelen olajkereskedő hálózatot az adóellenőrök és a pénzügyi nyomozók együttműködése révén pár hónapos működés után sikerült felszámolni. Az adatok több számlázási láncra is utalnak: a csalók ezekben repceolajjal, gombokkal, sőt drágakövekkel is üzleteltek. A NAV egyszerre 22 helyszínen tartott házkutatást, pénzügyi nyomozók és adóellenőrök jelentek meg a mátészalkai cég, valamint több szabolcsi és budapesti beszállítója székhelyén. A nyomozók számítógépeket és 26 ezer oldalnyi könyvelési iratot foglaltak le, az információtechnológiai csoport pedig több mint 5 terabyte adatot mentett le. Az okozott kár biztosítására mintegy 600 millió forint értékben zároltak 34 autót, 126 hektár ingatlant és 3 bankszámlát. A nyomozók 4 gyanúsítottat hallgattak ki különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Tettükért akár 10 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.

A bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

További friss információk
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat