Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Közel négymilliárdos költségvetési csalás Tatabányán
MTI 2013. 11. 14. 7:00:00

A NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága befejezte a nyomozást egy tatabányai cégcsoport ügyében, amely őrzés-védelemmel, valamint munkaerő-közvetítéssel foglalkozva összesen 3,7 milliárd forint adót és egyéb járulékot csalt el az államkasszából - mondta el a szervezet sajtóreferense.



Ráskai Rita tájékoztatása szerint a nyomozás két évig tartott, 400 házkutatás során 369 millió forint értékben foglaltak le bankszámlákat, gépkocsikat és ingatlanokat. Az eljárás során 24 személyt vettek őrizetbe. A bűnszervezet vezetői jelenleg is házi őrizetben vannak.

A cégláncolat őrzés-védelmi tevékenységgel és munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A bűnszervezet tagcégei között utalták át több körben a társaság bevételeit, amelyekkel szemben indokolatlan költségeket szerepeltettek a könyvelésben. Még azon bevételek egy részét is megpróbálták eltitkolni, amelyek a bankszámláikra érkeztek, tehát dokumentumokkal igazolható a megszerzésük.

A bűnszervezet vezetője által működtetett könyvelő iroda az alcégek részére bizonylatok nélkül könyvelt, a bevételeket a kiállított számlákhoz igazították, a bevallásokban szerepeltetett költségek nem merültek fel. Ezen túl a cégcsoport több ezer személyt foglalkoztatott, akiknek bére után a közterheket nem fizették meg.

A NAV pénzügyi nyomozói több mint 60 ezer oldalas nyomozati anyagot adtak át vádemelési javaslattal a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek. Az elkövetők a bűnszervezetben történő elkövetés miatt akár 16 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat