Ma: 2018.05.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Hétvégén rabolt, máris bíróság elé állhat
Privatkopo.hu 2018.05.15. 8:34:00

Bíróság elé állítási javaslattal zárták le a nyomozást a rendőrök azzal a férfival szemben, aki pénztárcát rabolt egy járókelőtől a hétvégén, Jánoshalmán - de néhány órán belül elfogták.



A rendőrségre vasárnap, kora délután jelentették be, hogy nem sokkal azelőtt rablótámadás ért egy 19 éves férfit a Bács-Kiskun megyei Jánoshalmán.

A bejelentés szerint a sértett a kisváros egyik utcáján sétált, amikor egy férfi állította meg és pénzt követelt tőle. A sértett ezt megtagadta, ám a gyanúsított észrevette a hátsó zsebében lévő pénztárcát, ezért többször megütötte áldozatát annak megszerzése érdekében, végül a tárcát magához ragadva elmenekült a helyszínről.

A jánoshalmi és kiskunhalasi rendőrök közösen kezdték meg az elkövető felkutatását, és még az esti órákban el is fogták a feltételezett tettest, egy 20 éves helyi lakost. A nyomozók az ügyben indított eljárást két napon belül lezárták, és az iratokat ma reggel bíróság elé állítás javaslatával küldték át a helyi ügyészségre - közölte a nyomozó hatóság.

További friss információk
Börtön járt az áfa nélkül értékesített cukorért
850 milliós költségvetési csalást követett el egy bűnszervezet - A gyanúsítottak között van egy tatabányai ügyvéd is
Megkezdődött Galambos Lajos és felesége büntetőpere
Börtönőrt akart megvesztegetni egy fogvatartott
Több mint 17 millió forintos vesztegetés elfogadásával vádolnak egy felszámolóbiztost
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat