Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Koronavírus-járványra hivatkozva próbálkoztak a csalók
Privatkopo.hu 2021. 03. 22. 16:50:00

Egy dombóvári nő tett bejelentést a rendőrségen 2021. március 3-án, mert egy ismeretlen személy felhívta, hogy a helyi önkormányzat azzal igyekszik segíteni a vírushelyzetben, hogy aki koronavírus elleni oltásra jelentkezik, az 50 000 forintot kap.



A telefonáló azt mondta az asszonynak, hogy ehhez nem kell mást tennie, mint a bankszámla- és bankkártyaadatait összekészítenie és egy borítékba tennie. Mindezek után a borítékot ki kell dobnia az ablakon, melyet a hivatal munkatársai elvisznek. Az asszony hitt a csalóknak, és az iratait még a beszélgetés közben összeszedte, azonban közben megszakadt a vonal. A nőt így végül nem tudták megkárosítani.

Az elmúlt hetekben több tucat, ehhez hasonló tartalmú bejelentés érkezett a Dombóvári Rendőrkapitányságra. Három esetben a sértettek át is adták adataikat a csalóknak, akik ezután több százezer forinttal károsították meg őket.

A bejelentésekkel összefüggésben nyomozást indítottak, amelynek eredményeként a dombóvári rendőrök március közepén négy embert elfogtak.

A csalásokat egy 26 éves pécsi férfi és 25 éves élettársa, valamint egy 33 éves hegyhátmaróci lakos és 35 éves felesége követte el. Közülük hárman azóta letartóztatásban vannak. A rendőrök eddig háromrendbeli csalás bűntett és 20 rendbeli csalás bűntett kísérlete elkövetésével gyanúsították meg őket.  

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat