Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
26 milliót csalt ki német élettársától a zalai nő
index.hu 2014. 06. 25. 10:40:00

Felfüggesztett börtönre ítéltek kedden egy zalai nőt, aki - magukat orvosnak és biztosítási szakembernek kiadó társai segítségével - hamis indokokkal több, mint 26 millió forintot csalt ki német élettársától.



Az akkor 20 éves nő 2004-ben ismerkedett meg a német férfival, akivel több évig tartó érzelmi kapcsolatot folytatott. A nő 2008 és 2012 között folyamatos megtévesztésekkel és hazugságokkal, nem létező betegségekre, gyógyszerekre és több mint 20, soha el nem végzett műtétre hivatkozva kisebb-nagyobb összegeket, összesen több mint 26 millió forintot kért és kapott a férfitől.

A hazugságokban három segítsége is volt, ők az ügy további vádlottjaiként szerepeltek az eljárásban.

A negyedrendű vádlott például a nő kezelőorvosának adta ki magát úgy, hogy sztetoszkópot és orvosi köpenyt is szerzett, és az egyik nagykanizsai áruházban találkozott a sértettel. Részletesen elmagyarázta egy 500 ezer forintba kerülő műtét menetét, a kért összeget még ott meg is kapta, a pénzen pedig osztozott a két vádlott.

A német férfinak, illetve rokonainak gyanússá váltak a történtek, ezért az élettárs azt találta ki, hogy 51 millió forintos életbiztosításából fogja visszafizetni a neki adott pénzt. Ennek alátámasztására a harmadrendű vádlott egy biztosító ügyintézőjeként lépett fel, és valótlan tartalmú iratokkal igazolta a biztosítás meglétét.

A nő időközben élettársi kapcsolatot létesített egy másik férfival, aki az ügy másodrendű vádlottjaként került a bíróság elé.

Ők ketten 2012 áprilisában a Zala Megyei Kórházban beszéltek meg találkozót a német férfival és családtagjaival. A nő egy köntöst vett fel, mintha a kórházban ápolnák. Itt a családtagok a „biztosítási ügyintézővel” találkoztak, aki dokumentumokat mutatva erősítette meg, hogy a nőnek napokon belül 51 millió forintot fognak átutalni. A sértett és rokonai a biztosító helyi fiókjába mentek ellenőrizni a hallottakat, de ott kiderült, hogy a nőnek nincs biztosítása, ezért ezek után rendőrségi feljelentést tettek.

A Zalaegerszegi Járásbíróság folytatólagosan elkövetett, részben kísérleti szakban maradt csalás bűntettében és hamis magánokirat felhasználásának vétségében társtettesként találta bűnösnek a most 30 éves nőt, akit két év, végrehajtásában négy évre felfüggesztett börtönre ítélt. A másodrendű vádlott bűnsegédként nyolc hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetést, a harmad- és a negyedrendű vádlott társtettesként másfél év, két évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat